Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

volt alkalmas a „világosság" ismertetett vallástörténeti, főleg gnosztikus fogalma: a „világosság" Isten lényének körülvevőjé, hordozója, az isteni szféra jellemzője, Isten közelségének hatóereje. így is mondhatnánk: az isteni jelleg, amely magában foglalja a tökéletes jót, a teljes jóságot, az örökkévalóságot; semmi nincs benne a rosszból, bajból, bűnből, halálból, azaz a „sötétségből". Az Újszövetségben az egyetlen párhuzamos hely a gondolathoz Jakab levelében olvasható, de ott a kiindulás más: Isten a „fények atyja", az égitestek teremtője, akinek szeretetében nincs változás, ellentétben a napszakok világosságának váltakozásával, a Nap és Hold fényének fogyásával, növekedésével (Jk 1,17). A gnosztikus vallásos gondolkodás későbbi tükrei, a mandeista iratok viszont segítenek a levél e helyének megértésében: „ ... Isten a fény, akiben semmi sötétség; az élő, akiben semmi halál; a jó, akiben semmi rossz" (Ginza 6,26—7,2). Így önmagában tekintve a levélnek ez a megállapítása (5b. vers) nem sajátosan keresztyén, de mind az olvasó gondolatvilága felől, mind a következő versek mondanivalójának alapjaként, a legjobb gondolati eszköznek bizonyul. Ugyanakkor pedig a jézusi Istenkijelentésnek teljes mértékben megfelel. A szerző jogosan írta, hogy „tőle" hallották, mert mindaz, amit Jézus Istenről mondott, beleönthető ebbe az ősi képzetbe: Isten világosság —, ha azt az elmondott magyarázat értelmében vesszük. Nem tartom szükségesnek, hogy részletesen igazoljam ezt az azonosságot az őskeresztyén hagyományból, annyira nyilvánvaló. Egyetlen mondatra mégis felhívom a figyelmet. Jézus Márk evangéliumában ezt mondja a „gazdag ifjúnak": „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül az Isten" (10,18). A „jó" szónak itt Márknál kettős értelme lehetséges, ahogyan a magyar „jóság" főnévnek is kettős a jelentése: vonatkozhat a szeretetre és az erkölcsi jóra. Az Isten teljes, abszolút jóságának ugyanolyan hatalmas megjelölése ez, mint amit János leírt. A levél két teljesen hasonló nyelvi szerkezetű kijelentése Istenről egybecseng. Meglátjuk majd, hogy „az Isten szeretet" ugyancsak Istennek nem egy tulajdonságát írja le, hanem egész felénk forduló lényét (4,16). Ahogyan itt a „világosság" fogalmával sem Isten önmagában való létét kutatja az író, hanem azt vallja meg, amilyennek Jézus Krisztusban Isten megmutatkozott. A most következő versek (6—10. v.) művészi gonddal felépített, 47