Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

vasók között meggyengítik a lelki kapcsolatot. A hitbeli kötelék meglazulása a szeretet terén elhidegülésre vezetett a levélíró iránt, amint a levél néhány helyén kiderül. Az „is" hangsúlyos: szeretné a levélíró, hogy más keresztyénekkel való kapcsolatához hasonlóan, az olvasókkal is harmonikus közösség fűzze egybe. A megzavart személyi kapcsolat — amelyet tárgyi ellentét, az olvasók között fejét felütő keresztyén tévtanítás vont maga után -— teszi érthetővé, hogy közösségük helyreállítása jelentős szempont a levél megírásában. „Mi pedig az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal (vagyunk) közösségben." Ez a megállapítás hozzátétel az előzőhöz, annak mintegy elmélyítése. A levél képzettársító írói módszere rnaga után vonhatta, hogy az egymással való közösség említése nyomban az Istennel való közösség gondolatát ébresztette a szerzőben. A kiegészítés tárgyilag szükséges: amikor a szerző az olvasókat saját magával akarja közösségbe vonni, ezzel egy másik, láthatatlan, de valóságos közösségbe kapcsolja őket, amelyben ő él. Azért is szükséges ennek hangsúlyozása, mert a tévtanítók elvitatják tőle. A „közösség" szó János első levele kezdő fejezetében többször előfordul. Másutt leveleiben és evangéliumában nem találjuk. Az Ószövetség Isten és ember viszonylatában ettől a fogalomtól idegenkedett. Az Ószövetség és általában a zsidó gondolkozás Istennel szemben nagyobb távolságot érzett, mintsem alkalmazta volna a szót. A görög világban ellenben gyakori, s így az elgörögösödött zsidó vallásfilozófus, Philo, Jézus kortársa, már bátran használja Isten és a kegyes ember szoros kapcsolatára. A kumráni iratokban Istenre vonatkozóan nem fordul elő, annál gyakrabban az életközösség megjelölésére, amelyben az ott lakó zsidó szekta tagjai éltek. A nyilvánvalóan hellénisztikus eredetű fogalom a keresztyén hagyományból, különösen is a páli örökségből került János első levelébe. Hogy a jánosi teológia a „közösség" szavát másutt nem használja, annak két, egymásba fonódó magyarázata lehet. Jánosnak megvoltak a sajátos kifejezései ugyanennek a valóságnak megjelölésére, melyek szervesen nőttek gondolkodásából („megmaradni" Istenben, Krisztusban; az emberekkel kapcsolatban pedig: „szeretni"). Viszont a „közösség" szó a gnosztikus fogalmi nyelvben nem volt használatos. Az Istennel való közösség Jánosnál korlátozott értelemben misztikus jelleggel is rendelkezik. Nem pusztán hit és engedelmesség 39