Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS HARMADIK LEVELE

nak tarthatott. Erről a két, bár nem bizonyítható lehetőségről részletesebben a harmadik levél elé írt bevezetésünkben szóltunk. (10) „Azért, ha elmegyek, emlékeztetni fogok a tetteire, melyeket cselekszik: gonosz szavakkal jogosulatlan panaszokat hoz fel ellenünk, és ez nem elég neki, (hanem) maga sem fogadja be a (tőlünk érkező) testvéreket, sőt akik akarják, azokat akadályozza, és a gyülekezetből kitaszítja". A levélíró szerint Diotrefész nyilvánosan meggyanúsítota őt és munkatársait. Adós marad a szöveg azzal, hogy mi képezte a jogtalan gyanúsítások tárgyát. Ez az olvasók előtt nyilván közismert, ezért nem tér rá az író. A jogosulatlan kifogások nem vonatkozhattak a levélíró életfolytatására, erkölcsiségére, hiszen Diotrefész nemcsak az öreg ellen fordul, hanem annak gyülekezetéből érkező küldöttek ellen is. Nem tudjuk, vajon más gyülekezet dolgaiba való beavatkozással vádolta-e Diotrefész a levélírót és annak gyülekezetét, vagy az öreg miszsziói munkáját kifogásolta valamilyen okból az idegen gyülekezetben, esetleg az öreg keresztyén tanítását illette kritikával. A levélíró mondata mindenesetre elárulja, hogy Diotrefész megindokolta gyülekezete előtt az öreggel való szembefordulását a maga módján. Ezt az indoklást tartja a levélíró rosszindulatúnak és alaptalannak. Diotrefész nemcsak saját személyében vonta meg támogatását az öreg küldötteitől, hanem kemény intézkedéssel meggátolta, hogy gyülekezetének tagjai befogadják őket otthonukba. Ha pedig valaki rendelkezése ellenére mégis megtenné, azt eltávolítja a gyülekezetből, egyeduralkodó vezetői hatalmánál fogva. Nem tűnik ki a szövegből, hogy sor került-e a fenyegetés végrehajtására a levél megírása idején. Mindenesetre Gájoszt és keresztyén barátait a levél éppen ennek az intézkedésnek várható hatásával szemben akarja felvértezni: meg ne inogjanak hűségükben a levélíró és az általa irányított egyházi munka, missziói szolgálat iránt, hanem akár a gyülekezetből való kitaszítást is vállalva legyenek küldötteinek segítségére. Megjegyzem, hogy a „kitaszítás" nem vehető a római katolikus egyházban később bevezetett kiközösítés jogi értelmében, de gyakorlati végrehajtása a gyülekezet életéből valóban kizárta volna az érintett keresztyéneket. Ezek akkor a gyülekezeten kívüli kis közösségbe szorultak volna; ez meg is történhetett abban a gyülekezetben. A levélíró személyes megjelenésekor készül szembeszállni Diotrefész gyanúsításával és intézkedésével. Nem adja fel a harcot az ügyért, melyet 293