Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS MÁSODIK LEVELE

vagy a hittételek rendszere még nem alakult ki, építő kockái egyes gondolatokban, megszilárduló formulákban már meglehetősen készek voltak (lásd magyarázatot 1 J 4,2-nél). Krisztus személyének és művének üdvjelentőségéről szóló mondatok vagy néhány szavas formulák a keresztségre előkészítő tanításban is szerepeltek (E 4,20—21). A levélíró Krisztustól származó tanításnak mondja. Nyilván nem formailag érti, mintha már Jézus így mondta volna, hanem tartalmában vallja Jézusra és az őskeresztyénségre viszszanyúló tanításnak. Ezzel újra a keresztyén hagyomány jelentőségére mutat rá, szemben a tévtanítók újításaival. A kor eretnek mozgalma, mellyel harcban áll, továbblépett azon, amit a keresztyénség kezdettől hirdetett. Annál súlyosabb vád ez a levélíró tollából, mert a jánosi iratok a régebbi hagyományhoz képest jelentősen új vonalat képviselnek. A levélnek ezt a megállapítását éppen ezért nem konzervativizmus diktálja, hanem az igazi Krisztushit féltése. Mindjárt igazolja ezt a véleményünket a következtetést megvonó megállapítás, merész teológiai fogalmazásával: nincs benne az Isten (ugyanígy: 1 J 2, 23). Az Isten bírása a vele való közösség legerőteljesebb, sajátos megjelölése Jánosnál. Istennel való kapcsolata szakad meg annak, aki túlmegy a Krisztus-hit ősi hagyományos tartalmán — ez a mondat értelme. „aki megmarad a (Krisztus) tanításában, mind az Atya, mind a Fiú az övé." Az előző megállapítás pozitív megismétlése. A „maradni" jellegzetes jánosi ige: a hűséget jelöli (lásd 2,27-nél). A levél írója a Krisztusról vallott hagyományhoz, az őskeresztyén és páli tanításhoz való hűséget helyezi az olvasók lelkére; nincs azzal ellentétben, sőt azt tartalmazza és viszi tovább a szerző jánosi gondolkozása. A Krisztusról szóló helyes igehirdetés hivő elfogadásán, megőrzésén fordul meg az Istennel és Jézussal való közösség, melyet a vers első feléhez hasonlóan újra bátran a „bírni" igével fejez ki (szó szerint: „bírja mind az Atyát, mind a Fiút"). Egyes kéziratokban változik a szórend: először a Fiú jön, azután az Atya —, ez felel meg a dogmatikai és gyakorlati sorrendnek : a Jézus Krisztussal való közösségben kerülünk maradandó kapcsolatba Istennel. (10) „Ha valaki megy hozzátok és ezt a tanítást nem viszi, ne jogadjátok be a házba és ne üdvözöljétek". Ez már gyakorlati utasítás. Lehet, hogy az egész levél megírásának indító rugója. A tévtanítással szemben a teljes elzárkózás módszerét tartja megvalósítandónak a levélíró. Ignatiusnak valamivel később írt leve275