Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS MÁSODIK LEVELE

zett kézi munkából meríti. János evangéliuma is használja, de paradox értelemben: dolgozni az örök életért azt jelenti, hogy végbemegy rajtunk Isten munkája, hiszünk Jézus Krisztusban (J 6,27—29). Ehhez a jánosi gondolathoz kapcsoljuk a levél mondatát, s így az olvasók erőfeszítésén — ami nélkül nincs és nem képzelhető el hit és keresztyén élet — átizzik Isten munkája, melyet Krisztus végzett el (J 4,34!). Ezt tennék tönkre, ha engednének a tévtanításnak. Az „elveszít" ige másik jelentése az eredetiben: „tönkre tesz". Több kézirat, a fordításunkban alapul vett szövegtől eltérően, a következő olvasásmódot adja: „el ne veszítsétek, amit mi megszereztünk", ti. fáradságos munkával. Ez a szövegváltozat eredetileg talán dogmatikai javítás volt, hogy könnyebbé tegye a mondat megértését. Azt a gondolatot tartalmazza, hogy az olvasók ne veszítsék el Krisztus-hitüket, melyet a levél írójának és társainak igehirdető, pásztori munkássága szerzett nekik, természetesen Isten műveként. Nem valószínű, hogy ez lenne a mondat eredeti értelme. A Krisztus-hit megőrzésére biztat a szerző az üdvösség ígéretével: a „teljes jutalom", mely rájuk vár — nem érdemként, hanem Isten irgalmas szeretetéből —, az örök élet eljövendő kiteljesedése. A jánosi teológia tud a jelenvaló örök élet jövőbeli teljességre jutásáról, csak a hangsúlyt a jelenre teszi. A „teljes jutalom" szókapcsolatot megtaláljuk az Ószövetségben (Rúth 2,12). Az egész vers tartalmát és formáját az őskeresztyén teológiai örökségnek köszönheti. Az intő ige („vigyázzatok magatokra") is őskeresztyén eszkatológikus szó (Mk 13,9). Feltehetően itt van a nyitja a jánosi gondolatvilágban szokatlan mondatnak: az előző versben az utolsó idők megtévesztőinek említése az őskeresztyén apokaliptikára terelte a levélíró figyelmét (vő. Mk 13,3—27., különösen 6. és 22. vers), s a tévtanítás elleni óvásként most figyelmeztetni akar az örök élet elvesztésének lehetőségére, ehhez pedig a hagyományos eszkatológikus gondolattárból veszi a szavakat és a tartalmat. (9) „Senkiben, aki túlmegy (ezen), és nem marad meg a Krisztus tanításában, nincs Isten". János evangéliumában Jézus „tanítása" egyszerűen Jézus szavait jelentette (7,17). Itt a levélben már van a szónak tanszerű értelme. „Krisztus tanítása" a róla szóló hittételeket jelenti, ahogyan a levél idejében már eléggé kristályos állapotban megtalálhatók. Noha későbbi értelemben vett hitvallás, 274