Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS MÁSODIK LEVELE

szöveg. A jelen idő használata tanszerű fogalmazást sejtet (Windisch). Az eredetiben jelen idejű melléknévi igenév talán hangsúlyozza Krisztus földi életének és halálának maradandó jelentőségét minden idők hivői számára. Jézusra vonatkozóan a „jön" ige János evangéliumában rendkívül jelentős és sokatmondó: Istentől való küldetését, kinyilatkoztató és megváltó munkáját jelöli. Ugyanilyen mély értelemben hangzik itt is. Már találkoztunk az első levélben ugyanezzel a meghatározással: vallani, hogy „Jézus Krisztus testben jött". Az eltérés itt csupán a jelen idő használata („jön"). Az ismétlődés is mutatja, hogy kristályosodó hitvallási töredékkel van dolgunk (magyarázatot lásd 1 J 4,2-nél). Hirtelen a többes számú alany egyes számra változik: „ez a megtévesztő és az antikrisztus". Az első levélhez hasonlóan a keresztyén tévtanítókban látja az író a keresztyén hagyomány apokaliptikus alakjának megtestesülését (lásd 2,18-nál). A két különböző megnevezés ugyanazt jelöli. Az első megjelölés a sajátos jánosi gondolatvilág fogalmával írja le az antikrisztust, mégpedig olyan szóval, amely szerepet játszott a régebbi keresztyén hagyományban is („megtévesztő": vö. Mt 24,4.5.11.24. 2 Th 2,3—11). (8) „Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsétek, amit megszereztetek, hanem teljes jutalmat kapjatok". Ez már határozott követelés, figyelmeztetés, melyet szükségessé tett, hogy a gyülekezet több tagja hajlott a tévtanokra. A mondat gondolati tartalma, valamint fő fogalma, a „jutalom", csak itt fordul elő János evangéliumában és leveleiben. Egyáltalában nem hangzik jánosi módon, inkább zsidó örökség jelentkezik benne. A megszerzett üdv és az érdemek alapján járó jutalom gondolata ószövetségi hagyaték. Jézus, az őskeresztyénség és Pál is használja a „jutalom" szót, de széttörve annak eredeti, emberi teljesítményen alapuló jelentését. János evangéliuma már magát a szót is kiküszöböli, annyira idegen a gondolkodásától (J 4,36-ban fordul elő egyedül, de ott is csak hasonlatként szerepel). János szemében a keresztyén ember léte Isten teremtő munkájának eredménye (ezt fejezi ki az „Istentől származás": J 3. 1 J 3,9 stb.). Ennek következménye minden jó, amit a hivő ember cselekszik (1 J 2,29). Ezért a mondat csak formális átvétel az őskeresztyén hagyományból, mely már átalakította a megszerzés és a jutalom ószövetségi fogalmát. A levélíró inti olvasóit, legyenek résen, nehogy elveszítsék Krisztus-hitüket, amit fáradságos munkával „megszereztek". A „megszerezni" szó képi tartalmát a megfeszítetten vég273