Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

Istenhez. Az Istentől új létet nyert hivő ember nem veszíti el az Istent. A bűn kerülése tehát Isten újjáteremtő cselekvésének és a keresztyén ember Istenhez való hűségének következménye. Találunk még egy olvasásmódot egyes kéziratokban: az „Istentől származott" helyett „Istentől származás" a mondat alanya: ez őrzi meg a hivő embert. A felsorolt szövegváltozatok között csupán a fordítás érdekében kell döntenünk, egyébként mindegyik lehetőség lényegileg ugyanazt az értelmet adja: az Istentől származás, a Jézus Krisztussal való közösség biztosítja a keresztyén embert Istenhez kapcsoló szál erős, tartós voltát. Fordításunk azt a szöveget mutatja, melyet leghihetőbbnek tartunk, egyrészt a kéziratok egybevetése alapján, másrészt azért, mert ez a legnehezebb olvasásmód. Régi szövegkritikai szempont, hogy általában a legnehezebb szöveg számít eredetinek, mert a változtatások mindig könnyítést, értelmezést, magyarázatot szoktak tartalmazni. „és a gonosz nem nyúl hozzá". A „gonosz" itt — mint a levélben — a sátán, az ördög megjelölésére szolgál (lásd 2,13-nál stb.). Az állítmányul szolgáló ige eredeti jelentése: „érint"; a szó ártó céllal történő hozzányúlást fejez ki. A hivő keresztyén embernek nem árthat a sátán — ez az éi'telme a mondatnak. Nem a kísértésektől való mentességre vonatkozik, hanem biztatást ad, hogy az Istentől kapott új létben a keresztyén ember nincs kiszolgáltatva az ördög hatalmának, nem kényszerű a vétkezés. Az egész vers tovább fokozza a levélnek már ismert egyik tételét, hogy a keresztyén ember nem cselekszik bűnt (lásd 3,9-nél). A mondat szó szerinti értelmezése megoldhatatlan nehézség elé állítja az írásmagyarázót. A „nem vétkezik" kijelentésnek nincs olyan megszűkítése, mintha csak a megelőző versekben említett ..halálra vivő bűnök" cselekvését tartaná a szerző lehetetlennek a keresztyén ember életében. így a megállapítás ellentétben van az előbbi gondolattal, mely számol a keresztyén emberek vétkezésével (16a.v.). Vagy pedig — mint egyik kutató véli (Windisch) — a szerző itt mondja ki végső és legigazibb véleményét a problémáról; minden más állítása csak kivétel és engedmény (16—17.

ν; 1.8—2.2): ez az igazi álláspontja. Ezek szerint, bár elismeri a levél, hogy fordulnak elő bűnök a keresztyén ember életében, de azok csak kivételt jelenthetnek: a keresztyénnek nincs szüksége már a megbocsátó kegyelemre, mert az Istentől származással teljesen új emberré lett (J. Schneider). 249