Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

(17) „(Isten akaratának) minden megszegése bűn, de van halálra nem (vivő) bűn." Az előző gondolathoz tartozik, amellyel már foglalkoztunk. „Isten akaratának megszegése" (a görögben egy szó: adikia) Isten követelésének áthágását jelenti (magyarázat 1,9-nél). Isten életünkre vonatkozó parancsainak (2,3; 3,23 stb.) minden megsértése bűn. Ezt a szerző azért hangsúlyozza, hogy előző szavai alapján a „halálra nem vivő bűn" súlya ne csökkenjen az olvasók szemében. Megismétli fordított formában megkülönböztetését a bűn két fajtájáról. A versben van szövegkritikai bizonytalanság, mely azonban nem változtat a lényegen: egyes kéziratokból hiányzik a „nem" tagadó szó. Ha ez lenne az eredeti szöveg, a mondat ismét nyomatékosan hangsúlyozza, hogy van halálra vivő bűn. (18) „Tudjuk, hogy senki nem vétkezik, aki az Istentől származik, hanem az Istentől származott (ember) hű marad Hozzá". Az utóirat harmadik gondolati egysége az itt kezdődő három vers (18—20.), melyek mindegyikét ugyanaz a határozott meggyőződés vezeti be: tudatában vagyunk. A levél egyik jellegzetes gondolatát veszi elő az utóirat szerzője a most olvasott versben: az Istentől származott ember, akinek lényét Isten hatja át a hitben és a szeretetben, nem követ el vétket. Ε megállapítás magyarázatával már foglalkoztunk (lásd 3,9-nél). A mondat második felében bizonytalan a szöveg (a „hanem" szótól végig). Legvalószínűbb „az Istentől származott" olvasásmód, személyt jelölően. Érthető rajta a hivő keresztyén ember. A folytatásból adódó értelmezési nehézségek miatt egyesek Jézus Krisztusra vonatkoztatják. Krisztusról azonban János ill. az Újszövetség másutt nem szól úgy, mint itt hangzanék ebben az esetben: „az Istentől Született (nemzett)". Ezzel az olvasásmóddal simább lenne a gondolat: Jézus Krisztus megőrzi „őt", a hivő embert (ugyanígy J 17,12-ben). Ha a hivő ember az alany — ezt fogadjuk el —, akkor két változat lehetséges a különböző kéziratok szerint: „az Istentől származott ember megőrzi önmagát", vagy: „Öt", azaz Istent. Az utóbbi látszik az eredetinek, bár Jánosnál másutt ez a szókapcsolat nem szerepel. Ebben az esetben a „megőrizni" szónak egyik ritkább, de használatos jelentése értendő: „nem elveszíteni". Ebben a jelentésében használja a szót többek között az egyik pásztori levél („a hitet megőriztem": 2 Τ 4,7). Ennek megfelelően fordítottuk a szövegrészt: „hű marad Hozzá", 248