Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

csolatban megismétli a merész fogalmazást. Szó szerint: „Aki bírja a Fiút, bírja az életet; aki nem bírja az Isten Fiát, nem bírja az életet". A korabeli vallásos vágyódás szokásos kifejezését alkalmazza az író: „Istent bírni". Formailag messzebb lép itt a levél János evangéliumánál, amelyben ugyanez a gondolat megmarad a hit viszonylatában: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van" (J 3,36). Nincs okunk rá, hogy Krisztus „bírását" másképpen értelmezzük, mint a hit nagyon reális kapcsolatát Krisztussal. Erre mutat a levél egésze. János evangéüuma sem csökkenti a „hisz" szó használatával a Krisztussal való kapcsolat teljes, valóságos és tartós voltát. Az evangélium és a levél párhuzamos állítása tehát azonos jelentésű, csak a „bírni" szó alkalmazásával még erősebb hangsúlyt ad a levélíró a Krisztussal való közösség realitásának. A vers jelentése: a Krisztusba vetett hittel, vagy annak elmulasztásával dől el az ember örök sorsa. Ε hitben az ember már most az örök élet birtokába jut. A mondat második fele nem fenyegetés, hanem inkább megállapítás — s ezzel figyelmeztetés a hívőkhöz — a tévtanítókról, akik azt vélik, hogy az igazi, helyes Krisztus-hit nélkül is övék Isten és az isteni élet (2,23). Az egész vers újra felhívás a Krisztus mellett döntő hitre. Az örök élet jelenvaló volta nem érinti eljövendő teljességét, amit az őskeresztyénség a feltámadás reménységével fejezett ki. Jánosnál azonban a hangsúly a jelen beteljesülésére esik: a hitben miénk Krisztus, a Krisztussal való közösségben miénk Isten és az igazi, az örök élet, melynek fő tartalma a szeretet, a már megrajzolt három irányú mozgásában. A hitben megkapott jelen beteljesülés szerves része János előbb említett keresztyén egzisztenciális gondolkodásának. Feltűnő lehet, hogy János levelében jelentős súly esik Jézus halálára, de nincs szó a feltámadásáról. Ezt a körülményt a levél olvasóinak szellemi helyzete magyarázza: a gnosztikus keresztyéneknél a „mennyei Krisztus" nem volt vitatott, annál inkább a názáreti Jézusnak, különösen is halálának üdvözítő jelentősége. De az egész levél kimondatlanul is a feltámadt Krisztust hirdeti. A jelen idejű igealak, mely a Krisztusban hinni, őt vallani, róla . tanúságot tenni szókapcsolatokban végig található, továbbá a levélírónak mindent a jelenbe-sűrítő keresztyén egzisztenciális gondolkozása is mutatja, hogy a hit tárgya nem egyszerűen a történeti Jézus, hanem a jelen láthatatlan Krisztusa, aki azonos a názáreti, egykor meghalt s feltámadt Jézussal. 239