Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

rosszat cselekszem, amit nem akarok" (R 7,19). Ebből Luther számára az Isten kegyelmére való naponkénti rászorultságunk, büszkeségünk összetörése és a bűntől való szabadulás vágya következett, amely szabadulást teljesen csak a halál hoz el. Luthernak mélységesen igaza volt a hivő ember maradandó bűnösségében, noha hittapasztalatát Pál szavainak bizonyos átértelmezése kísérte. Lám, még ahol János mondataival cseng össze egészen megragadó módon Luther tanítása, ott is saját meggyőződése szerint elsősorban Pálra figyelt. A reformátornak János levele megértéséért folytatott tusakodását tanulságosan mutatja, hogyan változott magyarázata a most olvasott szakasz egyik verséről élete folyamán: „azzal jutott teljességre a szeretet nálunk, hogy bátor bizalmunk van az ítélet napján" (4,17). A levélről tartott írásmagyarázó előadásaiban 1527-ben ezt a mondatot úgy értelmezte, hogy Isten szeretetének bizonyossága ad bizodalmat a hívőnek az ítélet napjára. 1532-ben a versben szereplő „szeretet" szavát már nem Isten irántunk való szeretetére, hanem a keresztyén ember szeretetére értette. Ezzel János szövegébe való belemélyedésről tett tanúságot, noha addig a felismerésig nem juthatott el, hogy Jánosnál a „szeretet" egyetlen folyam: Isten irántunk való szeretete, a mi szeretetünk ő iránta és az emberek iránt nem választható szét. A Szentírás szava előtt való meghajlása azonban nehéz kérdést adott eléje: hát a hit mellett még valami más is, az emberek iránt gyakorolt szeretet adja meg az üdvbizonyosságunk alapját? Ezt nem tudta öszszeegyeztetni Isten kegyelmének és a hitnek egyedüli szerepével a bűnbocsánatban, az üdvösségben, ahogyan azt Pál hirdette. Töprengésében arra a megoldásra jutott a vers magyarázataként, hogy a hit győzi le az ítélő Istentől való félelmet, jó cselekedeteink és a szeretetünk tudata pedig afelől nyugtat meg, hogy nem kell félnünk felebarátaink és a sátán vádjaitól az utolsó ítéletkor. Luthernak ez a különbségtétele kétfajta bátor bizalom között az ítéletben (Isten iránt és az emberek, a sátán vádaskodásával szemben) a vers szövegétől idegen. Luther e magyarázatában Pálra támaszkodik és hivatkozik (1 Κ 4,4. 2 Κ 1,12). Később el is hagyta Luther a vers magyarázatában a kettős bizodalom gondolatát, s a szövegnek megfelelően egyedül az Isten előtt való nyugodt megállásra utalt. Az Isten iránt való bátor bizalmunkba így kapcsolta be a szeretetet: a szeretet az igazi hit ismertetőjele, tehát üdvbizonyosságunkhoz szükség van a szerete222