Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

tünk tudatára, máskülönben nem lehetünk bizonyosak hitünkről. Ezzel gondolatmenete megőrizte az „egyedül kegyelemből, hit ál­tal való megigazulás" tanítását, mert nem a szeretetre építi a hivő ember bizodalmát az ítéletben, hanem Isten irgalmára, me­lyet a hit által ragadunk meg, és a szeretet gyakorlása éppen en­nek a hitnek valódiságáról győzi meg a hivőt. „A szeretet a hit bizonyítéka, és azt műveli, hogy bizodalmunk legyen, és Isten ir­galmáról bizonyosak legyünk" — mondja a versről 1543-ban. Utolsó igehirdetése erről az igéről 1545. június 7-én hangzott el. Így magyarázza, amint a fennmaradt hallgatói feljegyzésből kive­hető: az utolsó ítéletben bizodalmunkat az Istenre és a felebarátra tekintve a szeretetem adja meg, mert erről tudom meg, hogy hi­tem nem üres, valótlan. Ezzel Luther közelébe jutott János sza­vainak, s hogy még mindig csak a „hit" bekapcsolásával tudja megérteni ezt a verset, amelyben pedig a hitről nincs szó, s a sze­retetet csupán mint a hit jelét szemléli —, azért van, mert Pál gondolataival közelít Jánoshoz. Nem tudja elképzelni, hogy ami­kor János beszél a szeretetről mint az ítéletkor bennünket el­töltő bizakodás alapjáról, az nem szorítható bele Pál gondolkozási sémájába, a hit és cselekedetek problematikájába. Az igazi szere­tet János számára Istentől jövő, isteni valóság, s egyik következ­ménye éppen az ítélettől való félelem kiűzése. A jánosi szeretet nem a hit bizonyítéka, hanem azonos vele, mert a hit és a sze­retet egyaránt az Istent hordozza, az Istennel való mély közössé­get tartalmazza. Mély megilletődéssel állunk meg Luther előtt: a Szentírás az ő számára élete végéig nyitott könyv maradt, amelynek megérté­séért szüntelenül fáradozott. Kész volt félretenni saját előző ma­gyarázatát és újat keresni, ha úgy látta, hogy nem találta meg az íráshely igazi értelmét. Küzdött a Szentírás szavával, még ha az olvasott mondat első pillanatra nem fért is össze Isten igéjének megismert világosságával, és nem nyugodott, míg választ nem kapott. Bárcsak tudnánk mi is életünk végéig a Szentírásnak ilyen alázatos, kutató olvasói lenni! Amit Luther János-magyarázataiban megfigyeltünk, abból most már világosabban érthetjük, miért kell a reformáció egyházainak vállalni a továbbvivő feladatot: a reformátorok páli igehirdeté­sétől soha el nem szakadva, s mégis Jánoshoz János szemével, gondolkozásával közeledni, az ő mondanivalóját külön megérteni. Azt keresni és megtalálni, amit János üzen a mai kor keresztyén­ségének. 223

Next

/
Thumbnails
Contents