Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
A Krisztus-hittel párosuló szeretetben tudatosan is átéljük Isten közelségét, megbocsátó és üdvözítő szeretetéből mérhetetlen sok indítást, erőt meríthetünk az önfeláldozó szeretet cselekedeteihez. De ahogyan János a világot Krisztus által teremtettnek, Isten teremtésének vallja (J 1,3), Istennek Krisztusban megnyilatkozott szeretetét az egész világra kiterjedőnek tekinti (J 3,16; 1 J 2,2), abból mi levonjuk a bizonyosságot: a világ nincs Isten teremtő hatalmának és kegyelmes szeretetének körén kívül. Mindenütt, ahol jelentkezik valami az agapé-ból, az áldozatos, mások javát szolgáló, megbocsátó, tettekben mutatkozó szeretetből, ez nem lehet máshonnan, csak az Istentől. És tagadhatatlan, hogy jelentkezik. Hogy sokszor történik önző motívumoktól is átszőtten? Nos, a hivő keresztyéneknél nem így van? Nem is lehet másként, hiszen természetünk bűnössége — melynek alapvető vonása az önzés — halálunkig megmarad. De minden töredékes agapé-szeretetben ott van az Isten, mert nem a hit hozza őt közel hozzánk a keresztyén szeretetben sem, hanem maga a szeretet, az áldozatos, cselekvő szeretet, mely belőle van, őt hordozza az emberek között. Amint a Lélek is ugyanezt teszi — az Isten jelenlétének másik ..módja"! (..Az Isten Lélek", „az Isten szeretet".) „Az Isten szeretet" — tovább nem lehet lépni e jánosi csúcsnál; de messzebb lehet tekinteni arról. S mi ezt bátran megteszszük. Nem idegen, világi szempontok alapján. A jánosi tőmondat tartalma és a levél hozzáfűzött megjegyzése indít rá: az igazi emberi szeretetben — ha áldozatos, cselekvő, irgalmas — benne van az Isten az ő szeretetével. A másokhoz történő odafordulás bensőséges eseményében Isten jelenléte árasztja láthatatlanul, de kézzelfoghatóan az áldását. Az igazi embertársi magatartásban, érzésben és cselekedetben mi „beleértjük", hisszük az Istentől jövő szeretetet. Isten valóság a földön minden agapé-jellegű emberi szeretetben. Csak egy szeretet van, amellyel Isten és ember, hivő vagy nem-hivő igazán szeretni tud! Mi keresztyének hitünkkel Krisztus keresztjéről olvassuk le ezt a szeretetet, de mindenütt találkozunk vele az emberek között, ahol valaki a másikkal odaadóan törődik, gondját magára veszi, érte cselekszik, neki megbocsát. A lényeges különbség ebben az azonos igazi szeretetben nem az, hogy keresztyének vagy nem-keresztyének szeretnek, hanem hogy Isten vagy ember szeret. Az Isten agapé-szeretete mindig 206