Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

tó munkájának egyetemessége minden más gondolatot elsöpör. A világnak, a jánosi értelemben vett Istentől elszakadt, vele ellenséges világnak üdvözítője Jézus Krisztus! A „megváltó" (szótér) a görögben megmentőt, megtartót, megőrzőt, megszabadítót jelent. Istenségek, majd istenített uralkodók, köztük római császárok dicsőítő megnevezése. A fiatal keresztyénség a hellénizmus üdvre sóvárgó vágyából vette a szót, és alkalmazta Jézus Krisztusra. Ezt a folyamatot elősegítette, hogy a görög Ószövetség már használta Istenre vonatkozóan, és találhatók párhuzamok a késői-zsidó irodalomban is. János evangéliumában és leveleiben kétszer fordul elő. Mindegyik esetben ebben a szókapcsolatban: a „világ megváltója" (J 4,42; 1 J 4,14). A korabeli világ forró vágyódását olyan isteni uralkodó után, aki aranykort teremt — ezt a képzetet töltötte meg páratlan, új tartalommal a Krisztus-hit. Jézus Krisztus életével, halálával, feltámadásával a világ Megváltója lett: szabadítója a bűnből, halálból, örök életet adó Üdvözítője. A „világ" szó itt túlnő az embervilágon és az egyetemes teremtettséget jelenti, amelyben a fő hangsúly természetesen az embereken, az emberiségen van. (15) „Ha valaki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, az Isten benne marad és ő az Istenben." A „vallja" értelme itt egybefolyik a „tanúságot tesz" jelentésével. Ez következik a két ige párhuzamos használatából (14—15. ν.). Ε nyelvi jelenség megerősíti az előző vershez tett megjegyzésünket, hogy Jánosnál a „tanúságtétel" elválik a történeti tanú fogalmától, és azonossá lesz a vallásos tanú képzetével. A „vallani", „vallást tenni" (homologeó) a levél nyelvhasználatában: Krisztusról szóló hittétel ünnepélyes kijelentése, hirdetése. „Jézus az Isten Fia" — ez ismételten előjövő hitvallás a levélben (2,23; 3,23; 5,10.13). A történeti Jézus Istennel való páratlan viszonya és jelentősége jut benne kifejezésre: Jézus kinyilatkoztatta Istent; általa Isten találkozik az emberekkel. Ε hittétel nemcsak azért ismétlődik újra meg újra a levélben, mert János evangéliumának Krisztusra vonatkozó tanítása erre épül, tehát a jánosi teológiának egyik központi kijelentése. A tévtanítókkal szemben is erre esik a hangsúly, mert ők tagadták a názáreti Jézus isteni méltóságát. Sőt ezen túlmenően is alkalmas volt ez a vallástétel, hogy egybefogja Krisztus személyéről és művéről vallott keresztyén tanítást éppen a fenti jelentése alapján. „Jézus az Isten Fia" — ebben a kijelentésben megvallott hit 201