Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

(14) „Es mi láttuk és tanúságot teszünk, hogy az Atya küldte a Fiút a világ megváltójául." Folytatódik a látszólagos kitérő a szeretetről szóló elmélkedés közben. Valójában szorosan a témához tartozik. A Krisztus-hit és a szeretet együtt alkotja a keresztyén életet, s lesz az Istennel való közösség közegévé. Ezért kerül bele a szeretetről szóló gondolatmenetbe ez a kis részlet (13—15. ν.). A „mi" ismét gyűjtőfogalom, mellyel a levél kezdetén találkoztunk. Az apostoloktól kezdve a levél keletkezésének koráig magában foglalja a keresztyén tanítókat, a Krisztus-hirdetőket. A „láttuk" összetett jánosi értelmű: benne van a szemtanúk hittel átszőtt észlelése. de benne van a később élő hivők felismerése is. János evangéliuma mindkettőre használja a „látni" szót. Utóbbi jelentésének világos példái azok az íráshelyek, ahol a Jézus Krisztust „látni" és benne „hinni" egymást értelmező fogalomként szerepelnek (6.40: 12.44—45). Továbbá ezt tanúsítja, hogy Jézust „látni" azonos az „Atya látásával" (12,45; 14,9). János levelében a „láttuk"' mindkét jelentést tartalmazza, mert az apostolok után élt Krisztus-hirdetők szavában megszólalt a hivő szemtanúk hagyománya és saját, csupán hitbeli „látásuk" vallomása (lásd 1,2-nél). Hasonló helyzetben vagyunk a „tanúságot teszünk" ige jelentésével is. Ez a szó (martüreó) a jánosi iratokban a Jézusról való tanúskodást jelöli (lásd 1,2-nél). Nem a történetiségét bizonyítja, noha ez a mozzanat hangsúlyos az ige jelentésében —. hanem személyének és küldetésének jelentőségét mondja el. Más az eset, mint Lukácsnál: nála a tanú a történeti hitelesség bizonyításának eszköze. János szerint a történeti tanú hit nélkül még nem észlel semmit Jézus Krisztus személyének titkából és működésének jelentőségéből. Ez csak a hívőnek tárul fel. Ebben a versben mintegy a hivő történeti tanúk és a később élő hivők szólalnak meg a levélíróval együtt, s hitre hívóan megvallják, kicsoda Jézus és mi a jelentősége. Az Atya a Fiút — Isten a vele teljes egységben levő Krisztust — küldte a földre, hogy a világ megváltója legyen. Világosan fejezi ki itt a szerző, amit előbb már említettünk (4,9-nél), hogy Isten üdvözítő szeretetének, Krisztus küldetésének nemcsak színhelye, hanem célja is az embervilág. Ha máskor János tekintete leszűkül az „Isten — Krisztus — a hivők" körére, azokban a pillanatokban, amikor Krisztus küldetését és a benne eseménnyé vált isteni szeretetet nézi, Isten szeretetének és Krisztus megvál200