Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

Krisztus kinyilatkoztatását megelőzően az Isten iránt való szeretet az embereknél éppen olyan ismeretlen volt, mint Isten szeretete az emberekhez" (H. Windisch). Ne tegyük félre ezt a kritikus megjegyzést. Krisztus küldetésében és halálában megmutatkozott szeretet hitünk szerint Isten szeretetének legnagyobb eseménye, a szeretet igazi mivoltának leghatalmasabb feltárója. Mégsem feledkezhetünk meg Isten szeretetének azt megelőző és azon kívül történő áradásáról, bár Isten szeretetének megingathatatlan bizonyítéka és legnagyobb ajándéka a hivő szemében mindig Krisztus keresztje marad. Ez az isteni szeretet csúcspontja. És az is igaz, hogy a szeretet újszövetségi fogalma, az agapé, messze felülmúlja mindazt, amit az ókor a szeretetről mondani tudott. Az Isten szeretetének Krisztusban történt kinyilatkoztatásával a szeretet új, addig nem ismert teljessége jutott a világba. Ez azonban nem zárhatja ki, hogy azon kívül és azt megelőzően is felismerjük a szeretet valóságát a világban. Krisztus bűnbocsánatot szerző küldetésében Isten szeretetét magunkon tapasztaljuk meg. A „minket" szó személyesen kapcsolja oda, a hit által, az íróval együtt az olvasókat és mindnyájunkat Isten szeretetének hatalmas tettéhez, Jézus megváltói szolgálatához. A „szeretett" és „küldte" görög ige alakja (aorisztosz) a múltnak erre az egyetlen pontjára tapasztja szemünket, fordítja oda fülünket, hogy onnan teljünk meg újra és újra Isten szeretetének, vétkeink eltörlésének bizonyosságával. (11) „Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást." Az „így" értelme: ilyen módon és enynyire. Isten szeretete, ahogyan Jézus Krisztus életében és halálában, megváltói küldetésében páratlan tetté, eseménnyé vált, a szeretet feladata elé állítja a hivőt. A hajtórugó, a belső motívum: a kapott szeretet továbbadása. A „kell" szó görög megfelelője (szó szerint „tartozunk") figyelmeztet a törleszthetetlen adósságra, a hála végtelen nagy tartozására, melyet Isten megbocsátó és örök életet adó szeretete helyezett ránk. A reformátori etika mozgató ereje van elrejtve ebben a mondatban: a hála Isten szeretetéért, mely az emberek iránt való hasonló szeretetre indít. Az Isten szeretetéhez való hasonlóságnak, az „így"-nek két fő vonása van: az áldozatos cselekvés és a megbocsátás legyen jellemzője mások iránt való szeretetünknek. A levél mondata viszszatükrözi — lehet, hogy nem tudatosan — Jézus példázatát az 197