Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

adós szolgáról, a csattanójával: „Nem kellett-e volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogyan én is megkönyörültem rajtad?" (Mt 18,33). Istennek megtapasztalt könyörülete hasonló irgalmas szeretetre indít, kötelez az embertárs iránt. Isten a levélnek ezen a helyén szeretetével ugyanúgy a keresztyén ember példája lesz, mint előzőleg Krisztusról írta a szerző (3,16). A levélíró számára magától értetődő, hogy Istennek irántunk való szeretetéből elsősorban egymás szeretete fakad. A viszontszeretet Isten iránt ezzel nincs kikapcsolva, de a hangsúly a kapott szeretet embereknek való továbbadásán van. Miért? (12) ,,Istent senki soha nem látta." Ezzel magyarázza János, hogy az Isten szeretetéből fakadó szeretetünk nem irányulhat feléje, hanem az emberek felé. Láthatatlan lényt szeretni a jánosi szeretetfogalom alapján tulajdonképpen nem lehet, mert a szeretet nem csupán érzés, gondolat, hanem fő tartalmában tett, a másik javára végzett önzetlen, áldozatot hozó cselekvés. Tevékeny, cselekvő szeretetet nem lehet a láthatatlan Isten iránt gyakorolnunk. Ez az érvelés természetesen nem küszöböli ki az Isten iránt való szeretetet, amely beletartozik az áramkörbe és lesz is róla szó. Ε gondolat itt csak az érvelést segíti elő. A megállapításnak vitázó éle is van. A misztérium-vallásokban és a gnosztikus kegyességben Isten közvetlen megtapasztalásán volt a hangsúly, melyet sokszor révület élménye kínált. Isten azonban az ember számára közvetlenül nem hozzáférhető, sem érzéki, sem érzékfeletti úton. Az Isten „látása" elsősorban az utóbbi értelemben szerepel itt, mert primitív módon, szemmel észlelni az isteneket a homéroszi kor után már nem igen képzelte az antik ember, legalábbis a fennmaradt emlékek szerint. Ahol a régi hit az istenek földi járásáról-keléséről továbbélt, onnan nem maradt történeti nyom. Viszont annál többet tudunk arról, hogy az ókor embere kereste az istenséggel való belső egyesülés élményszerű megtapasztalását. János visszamenőleg is elutasít minden mitikus elképzelést Isten földi megjelenéséről: „senki soha" nem látta — hangsúlyozza az evangélium és a levél azonos szavakkal (J 1,18). A gondolatmenetben fontos helyet kap a megállapítás, hogy nincs lehetőségünk közvetlen viszonyra Istennel. Ez a tény utalja a keresztyén embert az Istennel való kapcsolat egyedülállóan és jellegzetesen jánosi útjára: a mások iránti szeretetre. 198