Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
áramkörben. De Krisztus művében Istennek az egész világot, minden embert átfogó szeretete tárul fel előtte, s azt a gnosztikus füleknek képtelen állítást hirdeti, hogy Isten szeretete az Istentől idegen világra irányul. Az evangéliumában is jelentkező, fel nem oldott kettősségből nem tartom megengedhetőnek azt a kivezető utat, mely szerint János Isten kétfajta szeretetét különböztette meg: az egyik az egész világot átfogó szeretete, mely Krisztus küldésében nyilvánul meg; a másik pedig azokra áradó szeretete, akik eljutottak a Jézusba vetett hitre. Isten szeretetének ilyen osztályozására a jánosi iratok nem adnak alapot, s keresztyén hivő gondolkozásunk sem teszi lehetővé ezt a megkülönböztetést. Nem is csak arról van szó, hogy János az Istentől teremtett világot kettős aspektusban nézi: egyszer Isten szeretetének tárgyaként, máskor Istentől elszakadt, ellene lázadó állapotában, s a kettő együtt alkotja a jánosi világfogalmat (Bultmann). Ez ugyan tárgyszerű és igaz megállapítás, de nem ad választ arra a kérdésre: Isten szeretetének az egész bűnös embervilágra irányulásával hogyan fér össze szeretetének leszűkítése „reánk", a hívőkre, és tőlünk továbbáradva a testvérek körére? Azt a megoldást sem vállalhatjuk, hogy Istennek Krisztusban megjelent szeretete az egész világra irányul ugyan, de ez a szeretete csak azokban folytatódik, akik Krisztusban hisznek és elfogadják Isten szeretetét. Ez a magyarázat hűséges ugyan a jánosi gondolkozáshoz, mégis ellentétben van Istennek János által hirdetett szeretetével az egész világ iránt. Ne akarjuk hát feloldani a megfigyelt feszültséget, mert megváltoztatnánk a jánosi iratokból elénk táruló tényállást. Így annál hatalmasabban sugárzik Isten egész emberiséget átfogó szeretetének elsöprő ereje, mely a teológiai gondolkozás egyéni korlátait is átszakítja, úgyhogy éppen János evangéliumából és leveléből csap fel legerősebb fénnyel Isten szeretete a világ iránt az Űjszövetségben. A legvilágosabb, leghatalmasabb szavakat Jánosnál olvashatjuk arról, hogy Isten megmutatta a tőle elszakadt világ iránt a szeretetét (J 3,16; 4,42; 6,33; 12,47. 1 J 2,2; 4,9. 14.). „... hogy éljünk általa" — ezekben a szavakban folytatódik János evangéliuma nagy mondatának visszaverődése. Ott így hangzik a folytatás: „... hogy mindenki, aki hisz őbenne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen" (J 3,16). A Fiúba plántálta az Atya 195
