Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

ellenfelei állítják ezt magukról, holott éppen a helyes, régi Krisztus-hit adja az igazi Isten-ismeretet. Azokról pedig, akik elutasítják a levélíró és társai által képviselt Krisztus-hitet, megállapítja, hogy állásfoglalásukban nemcsak esetleges döntés rejlik, hanem lényüknek istenellenes mivolta. „Erről ismerjük meg az igazság Lelkét, és a megtévesztés lelkét." Ez a zárómondat összegezi a szakaszt: az igehirdetésben megszólaló kétféle „lélek" ismertetőjele, hogy elfogadja a Krisztusról vallott hagyományos hitet, vagy nem. „Igazság Lelkének" nevezi János „Isten Lelkét", s ezzel a Szentlélek munkájának belső tartalmára mutat rá: az Isten igazi valóságát tárja fel, nyilatkoztatja ki. „Megtévesztés lelkének" mondja a vele ellentétes metafizikus erőt. A „hazugság" az isteni valóság tagadása. A „megtévesztés" a végső értelemben vett eltévedés, útvesztés okozása, az Isten valóságától elszakítás (lásd a „tévútra visz" magyarázatát 1,8-nál). János ebben a szakaszban újra súrolja azt a gondolati szakadékot, mintha hit és hitetlenség eleve meghatározott sorsa lenne az embereknek. Ε meredek szélén álltunk már a levélben, de enynyire borzongatóan még nem, mint itt (lásd 3,12-nél a determinizmusról szóló részletet). Isten vagy az ördög gyermekének lenni — ez a jánosi vagy-vagy — nem egyszerűen az ember előtt megnyíló két lehetőség, amely között szabadon választhat. Ezt a gondolatát világosan mutatja, hogy a Jézus Krisztusról vallott igaz hit, vagy annak fordítottja: a tévtanítás, csupán megnyilvánulása az ember hovatartozandóságának. De nem lép tovább ebben az irányban, s nem zuhan bele a determinizmus örvényébe, ahol megszűnik az ember minden felelőssége, és csak előre meghatározott sorsát pergeti le. A levél arról tanúskodik, hogy a Krisztus-hitet és a szeretetet nem pusztán ajándéknak, hanem megvalósítandó feladatnak is tartja. Semmiképpen sem csökkenteni, sőt inkább fokozni akarja a keresztyének erőfeszítését a Krisztusról vallott helyes hit és az erkölcsi életfolytatás, a szeretet élése tekintetében. Csakhogy a Krisztus-hitet és a jónak cselekvését nem emberi jószándékra és elhatározásra vezeti vissza, hanem Istennek a keresztyén élet kezdetén végbevitt tettére, amikor a keresztyén tanítás és a keresztség révén Isten a Lelkét adta maradandóan belénk. Az „Istentől nemzésnek" ettől az alapvető, a földi életünk történetébe nyúló eseményétől számítja új létünknek Istentől való kezdetét (3,6—10). 185