Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

dolatmenet: előbb jön Istennek és Krisztusnak irántunk való szeretete; ez a szeretet alapozza meg a vele való közösségünket, ami mozdít parancsainak teljesítésére, a szeretet továbbadására; s ez a cselekvő engedelmesség megtart az ő szeretetének közösségében (J 15,9—10). A levél e helyén a kezdőpont, Krisztus irántunk való szeretete nem szerepel; a gondolat a keresztyén ember erkölcsi cselekvéséből indul ki. Viszont a következő téjezetben annál szebben és erősebben ragyog az alapvető mozzanat, Isten szeretete (1 J 4,7—21). „s erről tudjuk meg, hogy bennünk marad: a Lélekről, melyet nekünk adott". A mondat alanya Isten vagy Krisztus, nem lehet eldönteni, mert mindkettőre vonatkozhat a Lélek ajándékozása. Az előző mondatban ugyan joggal Istent sejtettük az „ő" megjelölésben, de a levélben nem meglepő egymásra következő mondatokban a személyes névmás ill. a 3. személyű alany személycseréje, vagy legalábbis bizonytalansága Istent vagy Krisztust illetően. A mondat teológiai értelmén nem változtat az alany bizonytalansága, mert az Istennel és Krisztussal való közösség ugyanaz, a Lélek is Istentől, Krisztustól egyképpen jön. A „Lélek" (pneuma) világos szóval itt jelenik meg először a levélben, hogy azután — miként a „hinni" szó is — annál sűrűbben jöjjön elő a hátralevő két fejezetben. Más fogalmi megjelölésben már eddig is olvashattunk róla. A „kenet" (2,20.27) és a „mag" (3,9) a Szentlelket jelentette. Ezek a képzetek alkalmasak voltak a Léleknek a hívőben való maradása hangsúlyozására, sőt szemléltetésére. Most azonban a levélben sorra kerülő új téma — a lelkek megkülönböztetése (4,1—6) — megkívánja a néven nevezést. Ε versben a Lélek említése már a következő szakasz felé fordítja a figyelmet: összekötő láncszemként szolgál a gondolatmenet új szakaszához. A Lélek (Szentlélek) az Újszövetségben főleg kettőt jelöl: Istennek csodálatosan munkálkodó erejét, és az Isten szféráját, mely őt körülveszi, hordozza, így is mondhatnánk: jelenlétének módját. Az első mozzanat az Ószövetségből származik, a másodikat inkább a hellénisztikus gondolkozás formálta. Az Újszövetség szemléletét a Lélekről a kettő együtt adja. Jánosnál a Lélek Isten erejeként belső kinyilatkoztató tevékenységében mutatkozik meg: az ember-Jézust ismerteti meg mint Megváltót, akiben Isten velünk találkozik. A Lélek által a hivő ember belekerül az Isten 171