Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

dötte, Megváltó, Isten Fia. A keresztyén ember hisz abban, amit Jézusról a „Krisztus" és az „Isten Fia" név kijelent, feltár. Ezért hangsúlyos a „nevében" szó, s nemcsak felesleges hozzátétel, korabeli megjelölési mód. Viszont e két névnek — Krisztus, Isten Fia — a tartalma nem önállósul, nem válik puszta tétellé, hanem Jézus személyéhez kötött hitet kíván. Ε hit következménye a szeretet. Istennek nem két, hanem egy parancsáról van szó, mert a hit és a szeretet egybeesik. Ahogyan a páli teológiában a hithez nem hozzájárulnak, hanem belőle nőnek a cselekedetek, Jánosnál a szeretet nem külön gyökérzetű a hit mellett, hanem teljesen abból ered. A hit Jézust Isten szeretete kinyilatkoztatójának ismeri meg, Jézus szeretetében Isten szeretetét tapasztalja meg. Ebből a hitből, Isten szeretetének elfogadásából következik a szeretet egymás iránt (4,9—11). „.. . amint parancsolta nekünk". Ε mellékmondat alanya már nem Isten, hanem Jézus. Célzás az „új parancsra", amelyről már szólt a levél (2,7—11). Itt is átcsillan a gondolaton János evangéliumának hatalmas jézusi szava a szeretetről (J 13,34—35). Az „amint" jellegzetes jánosi szó. Ismételten nem egyszerűen összehasonlító, hanem megokoló értelme is van (J 13,15:34; 15,9—10.12; 17,21 stb.). Jelentése tehát közelebbről: annak alapján, hogy ... Jézus szavában alapozódott meg a szeretet parancsa. A hívőknek azért kell szeretniök egymást, mert Jézus szava és feléjük áradó szeretete megteremtette ennek lehetőségét. (24) „Aki megtartja a parancsait, őbenne marad és 0 abban." Az alany ismét változik: Isten parancsairól van szó. A többes szám jelzi, hogy a levél visszatér az utolsó előtti mondat szóhasználatához (22. v.), és Isten parancsain a keresztyén ember életfolytatására vonatkozó követelését érti. Isten erkölcsi akaratának teljesítése a vele való közösség feltételévé válik. Ez a gondolat visszavezet az egész levél kiinduló nagy témájához: az Istennel való közösség kérdéséhez. Ott hangsúlyozza a levél, hogy az Istennel való közösséggel összeférhetetlen a vétkezés (1,5—6). Itt arról szól, hogy Isten akaratának cselekvése nélkülözhetetlen a vele való közösséghez. „őbenne", tehát Istenben „marad" a hivő ember; és „ö", Isten „abban", tehát a keresztyén emberben marad. A kétoldalú „maradni" jánosi nyelven a tartós közösség megjelölése, a hűség hangsúlyával. Csakhogy János evangéliumában teljesebb a gon170