Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
(17) „Ha valakinek van megélhetése a világon, és látja szükséget szenvedő testvérét, de bezárja szívét előtte, hogyan maradna meg benne az Isten szeretete?" Az áldozatos szeretetre a levél olyan példát említ, mely az olvasók viszonyai között gyakori, hétköznapi feladat volt, ellentétben az életkockáztatás ritka alkalmával. Az anyagi segítség kötelezettsége a gondokkal küzdő, szegényebb keresztyének iránt — kezdettől fogva fontos gyülekezeti feladatnak számított. A jeruzsálemi gyülekezet vagyonközösségi próbálkozásának nyomát másutt nem találjuk a keresztyénség első századában (Csel 2,44—45). Ellenben a szociális probléma a gyülekezeteken belül ismételten előjön. Inkább a sajnálatos tapasztalatokat ismerjük (1 Κ 11,20—22. Jk 2,15—16), ugyanakkor ismételt biztatást olvasunk a szegényebbek támogatására. Erre szolgál a levélíró kérdőjeles mondata, teológiai gondolkozásának mély következetességével és súlyával. Az írásmagyarázók között vitás, hogy az „Isten szeretete" Istennők irántunk való, vagy a keresztyén ember Isten felé forduló szeretetét jelenti-e. Valószínűbb, hogy ebben az összefüggésben „a szeretet" sajátos jánosi fogalma jelentkezik. Ugyanarról a szeretetről van szó, melyet Jézus önfeláldozó halálában ismert meg a keresztyén ember (3,16): a szeretetben mint isteni valóságban egyaránt benne van az Istentől származó szeretet mindhárom iránya, tőle felénk, tőlünk feléje és az emberek felé. Az isteni szeretet nincs meg abban a keresztyén emberben, aki nem segít ínséggel küzködő társán. János olyan valóságosnak veszi a szeretet isteni mivoltát, hogy teljesen összeférhetetlennek tartja azzal a szűkölködő keresztyén testvér iránti közönyösséget és hanyagságot. Ha valakinél mégis ez tapasztalható, annak jele, hogy a Jézus Krisztus halálában megtapasztalt, Istentől az életébe belehelyezett szeretetet elveszítette. Az Istentől kapott szeretet megmaradása a hivő ember életében nem történik magától. Ezért kell felszólítania a segítő szeretet gyakorlására olvasóit a nyomorgók iránt. Az anyagi javait másokért áldozó hivi mber ezzel a cselekvésével őrzi meg a kapott isteni szeretetet. A „szív" görög megfelelője az ember b^nsejét jelsnti, átv.'t értelemben pedig az érzések székhelyét, a részvét ps irgalom forrását. A „szívet bezárni" az ínséget szenvedő testvér előtt — a szívtelenséget jelöli, amikor valaki nem tud együttérzésre, szánalomra, könyörületre indulni a másik ember baján, nyomorán. Az 154