Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

kérdőjelre: az erkölcsi lazaság gnosztikus-keresztyén életfelfogásával szemben éppen gnosztikus-keresztyén jellegű érvelést alkalmaz a bűn ellen való küzdelem komolyabban vétele érdekében. A két magyarázatunk egybefonódik: paradox keresztyén igazság egyik tételét feszíti a végsőkig az olvasók vallási gondolatvilágának nyelvén, hogy felrázza őket Isten erkölcsi akaratának teljesítésére, a vétkek kerülésére, különösen a szeretet gyakorlására. A súlyos tételeknek ez a gyakorlati lelkipásztori célja. Ezért nem olvasható ki belőle a hivő ember bűntelenségének hamis tana, képmutató állítása, vagy a bűntelenség megvalósításának hajmeresztő kísérlete. A szakasznak ez a magyarázata az alapirat feltételezése nélkül is megáll. Ebben az esetben nem gnosztikus-keresztyén jellegű átvett tételekkel, hanem saját mondataival szolgálja a levélíró a keresztyén életben a bűn kerülését, Isten erkölcsi akaratának megvalósítását. Csakhogy így nem kapunk feleletet arra a nehéz kérdésre, miként mondhatott a szerző olyan feltétlen érvényű megállapítást, hogy az Istentől származó ember nem vétkezhet. Egyetlen megoldásként maradna: a szerző gyakorlati intő célból írja mondatait, s egyes megállapításait nem szabad dogmatikai mérlegre helyezni. Ebben a megvilágításban gondolatmenete így fest: csak az az igazi keresztyén, aki mindennapi cselekvésében Isten akarata szerint él; senki se vétkezzék tehát könnyelműen a biztos megbocsátás reményében, hiszen a Szentlélekkel való belső kapcsolata képessé teszi a bűn elkerülésére; az Istentől kapott új élete védi bűn elkövetésétől; Isten-gyermeksége azonban nem önmagától ható állapot, amelyben megpihenhetnék, hanem a bűnök legyőzésének állandó feladatát rejti magában; ebben az értelemben lesz az erkölcsi vétkek kerülése Isten gyermekeinek ismertetőjelévé. — Ez a magyarázat jól beleillik a levél egészébe is. A levél szóban forgó szakaszának gyakorlati következménye mindenképpen ez az erkölcsi biztatás. Az egyszerű hivő bibliaolvasót ne is terhelje a szakasz teológiai talánya. Ha azonban nemcsak a szakasz végső kicsengésére figyelünk, s ennek alapján letompítjuk a közbeeső megállapítások rendkívüli élét, hanem komolyan vesszük a szerző leírt egyes mondatait, akkor a megelőzően kifejtett két magyarázati szempontunkra szükség van. Ehhez járul még egy harmadik: paradoxon nélküli igazságnak, önmagában is teljes érvényű megállapításnak ez a 138