Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

nem lett nyilvánvalóvá, mik leszünk. Tudjuk pedig, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van. (3) És mindenki, aki ezt a reménységet veti Belé, megtisztítja magát, amint ő tiszta. (28) „Nos tehát" — a gondolatmenet továbbfűzésének jelzésére szolgál. Ismétlődik a bizalmas, meghitt lelkitanítói megszólítás: „gyermekeim". „Maradjatok őbenne" — ezzel zárult az előző szakasz is. Jól megfigyelhetjük a levélíró gondolkozási folyamatát. Előző gondolatkörének utolsó szava, mely egyszersmind az egész szakasz témáját is jelentette, a hűség, adja most a lökést, indítást az új gondolathoz: „hogy amikor megjelenik, bátor bizalmunk legyen, és ne szégyenittessünk meg általa a megérkezésekor". A Krisztussal való közösség megtartása, a hagyományos Krisztushit megőrzése készíti fel a keresztyéneket az ítéletre érkező Krisztus fogadására. Lehetséges, bár nem bizonyítható, amit az egyik tudós feltételez (H. Preisker), hogy a levél írója ezen a helyen őskeresztyén eszkatológikus iratból merít. A levélírónak ez a feltételezett eljárása csak az őskeresztyén hagyomány megbecsülését jelezné, és nem változtat a szakasz értelmezésén, mert a levélbe szervesen beleépült gondolatokról van szó. Mégis megemlítettem, mert ez a lehetőség is arra az összefüggésre mutat, mely a levél és a keresztyén hagyomány nem-jánosi ága között fennáll. Mindenesetre az újszövetségi kinyilatkoztatás egységbe illeszkedő láncszemeinek jele a levélnek ez a mondata. A „bátor bizalom" az eredetiben egyetlen szó (parrésia) — János első levelének jellemző szava. Azért fordítottunk két szóval, jelzős főnévvel, mert a bátorság és a nyíltság, bizodalom képzete egyaránt benne van a fogalomban. Ezzel a szóval jelöli meg az író a keresztyén ember magatartását Isten előtt a jelenben és az eljövendő ítéletkor. Az a körülmény, hogy a sajátos János-levélbeli szóhasználat mindkét helyzetre alkalmazva előfordul, világosan mutatja, hogy a jelenre és a jövőre irányuló eszkatológikus felfogás szorosan összetartozik a levélíró gondolkozásában. A jelenben az Istenhez forduló bizodalmas imádság, kérés alapja az a lelki magatartás, amelyet a szó kifejez (3, 21; 5, 14). A keresztyén embernek Isten iránti bátor bizakodását az Isten akaratának teljesítése, azaz a hit és a szeretet adja meg. Nem érdemszerűen, hanem az Istennel való közösség következményein