Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

ahogyan János első levele újszerű teológiai fogalmai ellenére hangsúlyozza a hagyományt őrző igehirdetés jelentőségét. Az első századforduló keresztyén gyülekezeteinek a tévtanítással folytatott hitbeli, szellemi harcára jellemző, hogy Krisztus igéje a helyes tan jellegét ölti magára, amelyet a hagyományhoz való hűség elve őriz. A levél kettős törekvése nem ellentétes, sőt az egyetlen helyes megoldás mindenkor az egyházban: az egyház ősi hagyománya modern teológiai gondolkodásban újul meg, s az új forma őrzi meg a jövő számára. „Ha bennetek marad, amit kezdettől hallottatok, ti is a Fiúban és az Atyában fogtok maradni." Az Istennel való közösségnek, mely a levél kiinduló nagy témája (1,1—4), feltételévé válik a hagyományos Krisztus-hit megőrzése. Egybecsendül ez a mondat a levél bevezetésével (1,3), csak most előbb említi a Fiút, és azután az Atyát. A sorrend megfelel a gyakorlati útnak: a Krisztussal való közösség által kerülünk kapcsolatba Istennel. Az Újszövetség alapmeggyőződése ez, melyet különösen a jánosi teológia ragadott meg kristálytiszta világossággal: „Senki sem megy az Atyához, csak énáltalam" — mondja Jézus János evangéliumában (14,6). (25) „És az az ígéret, melyet ő hirdetett nekünk, az örök élet." Az „ígéretnek" megfelelő görög szó nem fordul elő János evangéliumában, hanem főként a páli teológia gondolatkörébe tartozó újszövetségi iratokban találjuk. Ez a körülmény is jelzi, amit a mondat tartalma világosan elárul: itt a jövőbe mutató, hagyományos őskeresztyén eszkatológia szólal meg a levélben. Az örök élet jelenvaló volta mellett (3,14. J 3,16; 5,24) a jövőbeli kiteljesedése szerves része a keresztyén hitnek. Ez is ahhoz az őskeresztyén örökséghez tartozik, amelyet a levélíró az előző nemzedéktől kapott, sőt a nemzedékek láncolatán át magától Jézustól. Erre mutat a mellékmondat: „melyet ő hirdetett nekünk". A „nekünk" tehát ugyanabban az értelemben szerepel, feltevésünk szerint, mint a levél bevezető soraiban a „mi" többes szám első személyű fogalmazás (magyarázat 1,2-nél). Az eljövendő örök élet reménysége nincs ellentétben a jelenvaló örök élet valóságával. Egyikről is, másikról is szól még a levél folytatása (3. fejezet). (26) „Ezeket írtam nektek azokról, akik tévútra visznek titeket." Ezzel foglalja össze a levélíró a megelőző verseket (18—25. v.), s megokolja a leírtak gyakorlati szükségszerűségét. Hiába 112