Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

Inkább tűzbe dobják 15. fejezet

tűzbe dobom, hogy az megeméssze, úgy dobom oda Jeruzsálem lakosait. (7) Ellenük fordítom arcomat. Tűzből kerültek ki, tűz emészti meg őket. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÜR, amikor ellenük fordulok. (8) Pusztává teszem az országot, mivel hűtlenekké váltak így szól az én Uram, az ÜR. Ebben a fejezetben egy gyönyörűséges költeményt olvashatunk, amelynek szépségét kár is lenne elcsúfítani azzal, hogy felséges szavait elkezdenénk magyarázgatni. S márcsak azért is felesleges ezt tennünk, mert ez az irodalmilag kiemelkedő alkotás maga fejti ki hasonlatainak tartalmát, mondanivalóját, amelyhez bármiféle magyarázatot fűzni nemcsak felesleges, hanem esetleg félremagyarázás is lehet. Maradjunk ezért csak a puszta tényéknél. Ez a költemény szerelmes vers, pontosabban: egy megcsalt, egy becsapott szerelmes világszép dala. A szerelem tárgya: a választott nép, a szerelem alanya a féltőn szerető Úr. Ο az, akiről a Zsoltáros í^y énekel: „Egy szőlőtőt hoztál el Egyiptomból, Népeket űztél el, ezt meg elültetted. Helyét elegyengetted, gyökeret vert, és ellepte a földet. Árnyéka hegyeket borított be, vesszői vetekednek a hatalmas cédrusokkal. Indáit a tengerig növesztette, hajtásait a folyamig" (Zsolt 80,9-12) Idézhetném Hóseás 10,1-et is, és méginkább Ézsaiás 5,1-7-et, amely ennek a költeménynek korábbi, és talán még szebb párja. Talán szebb abban, hogy Ézsaiásnál nyomon követhetjük azt, hogy amikor a közel-keleti népköltészet, költészet valami szépről, megragadóról, szeretnivalóról kíván szólni, akkor a szőlőskertről, a szőlőtőről zengi szerelmi és vallásos énekét. Arról a szőlőskertről, szőlőtőről, amelyet óvni, vigyázni, nevelni, ápolni kell, és 94