Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

Nem késik tovább egyetlen igém sem 11-12. fejezet

igehirdetésének egészen új vonása! hanem az emberi szívekbe, de úgy, hogy ezeken az embereken, az igazak gyülekezetén keresztül láthatóvá lesz az egész világ előtt. - Ennek feltétele az, hogy a szívek megújuljanak, hogy maga az Isten újítsa meg őket. Tudjuk, hogy az Ószövetségben a szív (héberül: léb) nemcsak az ember egyik legfontosabb, életet fenntartó szervét jelenti, hanem az ember testiségének, lelkiségének, szellemiségének középpontját is. Benne lakozik minden szép és jó, de lakhat a rosszaság, a gonoszság és az oktalanság, az istentelenség is. így is lehet mondani: hogy maga az ember, a maga teljes valóságában. Ezért a kőszív a megátalkodott gonoszság megtestesítője s jelképe; a hússzív az Istentől újjáteremtett emberé és közösségé. Ezt a kettős vigasztaló ígéretet előbb Izráel népe kapta és úgy, hogy Isten valóban velük járt a diaspórában, hogy a babiloni fogság után negyven esztendővel az újjászületés lehetőségét nyerte el a Jeruzsálembe való visszatéréssel, a templom és a templomi közösség újjáépítésével. Mi, az egyház népe ezt a két ajándékot Jézus Krisztusért, Jézus Krisztusban kapjuk, kaphatjuk, és ezért nem szűnünk meg imádkozni. Isten, szívem néked adom Kedves ajándékul, Ezt kívánod tőlem, tudom, Fogadd sajátodul. Ez teljes ugyan, ó, Isten, Bűnnel, gonoszsággal, És fölékesítve nincsen Hittel és jósággal. De ím, lábad elé borul Töredelmességgel, És édes bizalomra gyúl, Hogy kegyelmes leszel. 87