Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

Összetöröm a kenyér botját 4-5. fejezet

népének vakságos tragédiája, mert válaszul erre ez Isten kijelentése : „Olyat teszek veletek sok utálatos bűnötök miatt, amilyet még nem tettem, és amihez foghatót nem is fogok tenni többé." Ezért a nép egyharmada a város ostromának idején éhen hal, másik harmada fegyver által pusztul el és az utolsó harmadát Isten szétszórja a világban - miközben tovább pusztítja őket. Mindezt más szörnyűségek és nem kevésbé elviselhető csúfságok kísérik majd: „Ezért apák fogják megenni fiaikat közöttetek, és fiak fogják megenni apáikat" (lO.v.). „Éhséget és vadállatokat bocsátok rád, amelyek megfosztanak gyermekeidtől; dögvész és vérontás gázol át rajtad..." (17.v.). „Lerombollak, és gyalázatossá teszlek a körülötted élő népek között, látni fogja minden arra járó. Gyalázni és csúfolni fognak, elrettentő példa leszel a körülötted élő népek számára..." (14—15.v.). S ha majd mindez bekövetkezik, akkor csillapszik le az „ÚR haragja". Az utóbbi félmondaton kívül csak egyetlen, halvány fénysugárreménység van ebben a próféciában. Az a mozzanat, hogy Ezékielnek a köppenye szegélyébe kell egy csöppnyi „maradékot" bekötnie, ami adhat némi reményt az ige hallgatóinak, de ezt abban a pillanatban - és, sajnos, máskor is - kilátástalanná teszi, túldübörgi az utolsó mondat: „Én, az ÚR, megmondtam!" Számomra - e rész befejezéséül - még két meggondolkodtató és figyelmeztető valóság adódik: a) Isten megmásította, kénytelen volt megmásítani a 9. versben tett kijelentését: „Olyat teszek veletek ..., amilyet még nem tettem, amihez foghatót nem is fogok tenni többé." Történt pedig ez úgy és azért, mert a választott nép visszakapta szabadságát, újra megépíthette templomát, kialakíthatta, újjáalakíthatta gyülekezeti, kegyességi életét - mindezt Kr. e. 537 után -, de az ezt követő generációk ugyanazt tették, mint amit cselekedtek apáik. S hiábavaló volt a korukbeli próféták számtalan intése, a mélyen kegyesek példás hite, s hasztalan Jézus Krisztus minden szava: 70-ben Jeruzsálemet a rómaiak elfoglalták, falait lerombolták, a templomot elpusztították, a város és az államocska népét vagy megölték vagy menekülésre késztették. A zsidó népnek ilyen sorsa - amely bizonyos értelemben jelen időnkben változhat jobbá - semmiben sem tehet bennünket, „a Krisztusban kiválasztott népet", kárörvendővé vagy önteltté. Er53