Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

Összetöröm a kenyér botját 4-5. fejezet

gyalogosokat. Használati tárgyakon vagy mellett képi jelzések adnak utasítást, hogy mit tegyünk, és hogy mitől óvakodjunk. Szóval: ezek mindennapos dolgok, de mondják azt is, hogy a keleti - a japán, a kínai - színházművészet olyan, többórás produkciókra képes, ahol egy szó sem hangzik el, s a nézők mégis megértik a nagyon bonyolult történetet. Megértik, mert a vérükben van a szimbolikus mozdulatoknak olyan értelmes tartalma, amit - például - egy európai ember teljes értelmetlenséggel nézeget. De példaként emlegethetjük a mai művészetek bizonyos törekvéseit - lett légyen szó a művészetek bármelyik ágáról -, a magamfajta „konzervatív" ember a hallottak, a látottak után, előbb elképed, aztán tiltakozik. Ezt teszi, mert vagy fölötte ment el az idő, vagy valóban tartalmatlanok, kifejezéstelenek azok a modernkedő alkotások, amelyekről a szemével, a fülével tudomást vesz. A gyermekeink viszont - még a néhány hónaposak is - a világ legtermészetesebb dolgaként fogják fel és gyakorolják mindezt. Néha egy mozdulattal, néha - úgymond - a valóságtól elrugaszkodó, de a valóságot mégis hűen tükröző rajzaikkal fejezik ki azokat a benyomásaikat, melyeknek a befogadására és kifejezésére mi „okos és felvilágosult felnőttek" már képtelenek vagyunk. Sajnos, minderről azután gyorsan le is szoknak, akkor, ha célirányosan bölcs szülők és pedagógusok kezébe kerülnek. Ami ezután következik: siránkozó panasz a gyerekek, majd a felnőttek érzelmi elsivárosodása miatt. Akik szülők vagyunk, mindnyájan tanúsíthatjuk ezt, és tehetjük ezt azzal a keserű beismeréssel, hogy ugyan jót akartunk, de jóakaratunk a visszájára fordult és most már csak a panaszkodás maradt meg kétes bűnbánatként. (Ilyen szülőként írom le: máig is őrzöm leányom 2-3 éves korában készített rajzait, „festményeit". Őrzöm, mert olyanok, olyan képzeletdúsan fantasztikusak és igazak, amiknek a kifejezésére ma már képtelen. Leszoktattuk, leszoktatták arról, hogy másképp lássa a világot, tehát nem olyan „szürkén", leegyszerűsítettnek, hanem sokoldalúan érdekesnek és színesnek. Ez a valóság: felnőtt úgy, hogy sokoldalú képzettsége után is képtelen egy, valamiféle emberi érzés, hangulat képi rögzítésére. Most azonban mindent elölről kell kezdenie. Van egy fia, akivel naponként, és még hosszú időn át, csak a szeretet valóságosan jelképes cselekedeteivel képes 44