Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

Összetöröm a kenyér botját 4-5. fejezet

dögvészben hal meg, és éhen pusztul a városban, egyharmada fegyvertől hull el körülötte, egyharmadát pedig széjjelszóróm mindenfelé, és kivont karddal üldözöm őket. (13) Kitöltőm haragomat, és lecsillapszik lángoló haragom velük szemben, amikor elégtételt veszek. Akkor tudják meg, hogy én, az Úr, szóltam bosszúságomban, amikor majd kitöltőm rajtuk lángoló haragomat. (14) Lerombollak, és gyalázatossá teszlek a körülötted élő népek között, látni fogja minden arra járó. (15) Gyalázni és csúfolni fognak, elrettentő példa leszel a körülötted élő népek számára, mert ítéletet tartok rajtad haraggal, felindulással és súlyos büntetéssel. Én, az ÚR, megmondtam! (16) Beléjük lövöm az éhség veszedelmes nyilait, amelyek romlást okoznak, mert romlástokra lövöm ki azokat; egyre súlyosabbá teszem köztetek az éhséget, és eltöröm nálatok a kenyér botját. (17) Éhséget és vadállatokat bocsátok rád, amelyek megfosztanak gyermekeidtől; dögvész és vérontás gázol át rajtad, és fegyvert bocsátok rád. Én, az ÚR, megmondtam! Az előbb olvasott két fejezetet az érti meg igazán, akinek van érzéke a jelképek, a szimbolikus cselekedetek megértésére, megsejtésére, és aki átélte egy város - mondjuk: Budapest - háborús ostromát. S ezt nem annyira azért állítom, ez utóbbit - a háborús tapasztalatokat -, mintha igazán lényegesnek tartanám, hanem azért, mert újból hangsúlyoznunk kell: valami fontos hiányzik a mi „modern" emberi életünkből. Ez a valami: a jelbeszéd, a jelképes beszéd részleges vagy teljes hiánya a kegyességi és istentiszteleti életünkből. Úgyannyira így van ez, hogy már nem szegjük meg késsel való keresztvetéssel a kenyerünket, nem kezdjük el Istent hívó kalaplevetéssel a munkánkat, nem áldjuk meg kézrátétellel hosszú, távoli útra menő szeretteinket, és évtizedek múltán is anekdotaként, nevetséges történetként - egyúttal kínos kudarcként - szokás emlegetni egy-egy olyan lelkész esetét, aki igehirdetésének „színesítésére" valamilyen jelképes cselekedethez folyamodott. Pedig az életünket azért sűrűn veszik körül olyan jelképek, amelyek ilyen vagy olyan cselekedetekre késztetnek bennünket és így megértésük, figyelembevételük nemegyszer több, mint kötelező. Képjelek irányítják, tanácsolják a gépjármüvek vezetőit és a 43