Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

Némaságra ítélve 3,22-27

hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt." (Máté 18,15-17) Itt sincs hangos szó és ítélethirdetés sem. Marad a felelősség mindnyájunk, egymás iránti felelőssége. Némaságra ítélve 3,22-27 3,22-27 :(22) Az ÚR ott megragadott engem, és ezt mondta nekem: Indulj, menj ki a völgybe, mert ott akarok veled beszélni! (23) El is indultam, kimentem a völgybe, és íme, ott állt az ÜR dicsősége. Ugyanolyan volt, amilyent a Kebár folyó mellett láttam. Ekkor arcra borultam. (24) De lélek áradt belém, talpra állított, szólt hozzám, és ezt mondta nekem: Menj és zárkózz be házadba! (25) Emberfia, köteleket fognak hozni, megkötöznek velük, és nem mehetsz közéjük. (26) Nyelvedet az ínyedhez ragasztom, néma leszel, és nem tudod dorgálni őket, noha engedetlen nép ez. (27) Csak ha én szólok hozzád, és megnyitom a szádat, akkor mondhatod nekik: így szól az én Uram, az UR!... Aki hallgat rá, az hallgat rá, aki nem törődik vele, az nem törődik vele. Hiszen engedetlen nép ez! Ez a töredék Ezékiel prófétai elhívás-látomás sorozatának befejező része: ezzel fejeződik be az, amit úgy mondhatunk, hogy Isten felkészíti küldöttét nemcsak a szolgálatra, hanem annak nehézségeire és kudarcaira is. Mindenekelőtt: felkészíti a hallgatásra. Arra, hogy a prófétának - fizikailag is akadályozva - szavak nélkül kell hirdetnie az igét egészen addig, amíg maga az Úr nem nyitja meg szólásra a száját. Erről a hallgatásról, némaságról már szólottunk és most csak 40