Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)
Őrállóvá tettelek 3,16-21
is jól ismerjük: ez - egy kicsit körülírva - arra az emberre illik, aki ismeri ugyan Isten akaratát, de mégsem aszerint, hanem „istentelenül" él. Az „igaz" ennek a fordítottja, amit én ez alkalommal szívesen fordítanék „kegyesnek" - ennek a szónak a pozitív és negatív értelmében egyaránt. S nem utolsósorban: jól tudjuk, hogy a próféták tevékenységéhez hozzá tartozott az őrállói szolgálat is: „Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelem, várva, hogy mit szól hozzám..." mondja elsőként Habakuk (2,1) a próféták közül s egyúttal azt is jelzi, hogy az őrálló felelőssége kétirányú. Felelős Istennek és felelős a reá bízott emberek előtt is. Az őrállói szolgálat milyenségéről azonban már kevésbé jók az ismereteink, illetve az elképzeléseink. Kevésbé, mert van bennünk egy olyan képzet, hogy amilyen hangos szóval - esetleg kürtszóval - kell a bástyán álló őrnek figyelmeztetnie a várost, így kell cselekednie a prófétának, és így kell adott esetekben nekünk is tennünk. Ennek az elképzelésünknek sem ebben a szakaszban, sem másutt nem találjuk meg a visszaigazolását. Nem találjuk meg, mert Isten a „lelki őrálló" szolgálattal - szó szerint értve a dolgot lelkipásztori szolgálattétellel bízza meg a prófétát. A lelkek pásztora pedig csöndes szavú, megértő, beleérző, aki nem hangoskodik sem szószéken, sem másutt. Nem ítél meg, nem ítél el senkit, csak halkan, négyszemközt figyelmezteti a bűnöst, a kegyesség útjáról letérő igazat. S ebben a tevékenységében nem dicsekedhet vélt vagy valós eredményekkel sem. Neki - a prófétának - nincsenek és nem is lehetnek „sikerei", az övé csak a felelősség. A felelősség, amely egyúttal az ő halálát és életét is jelentheti. Ne tévesszük azért össze a próféta nyilvános - nyilvánvalóan hangos, de nem hangoskodó - igehirdetői szolgálatát a négyszemközti lelkipásztori tevékenységével, amelyre itt, ebben a részben kapott először megbízatást. Hogy azután az őrállói szolgálat mennyire a mi felelősségünk, azt nem Ezékiel mondja el nekünk, hanem Jézus Krisztus, aki ennek a mikéntjéről is szólott: „Ha vétkezik atyádfia, menj el, intsd meg négyszemközt: ha 39
