Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

Aszerint ítéllek el, ahogyan éltél, és amit tettél 24,1-14

Azt a politikát, amely nélkülözött minden reális alapot, és csak arra volt jó, hogy az apró országot kiszolgáltassa az Egyiptomnál jóval erösebb újbabiloni hatalom kényének-kedvének, és ezzel aláássa az amúgy is ingatag létét. A helyzetet jól látó és megítélő Jeremiás és Ezékiel többszöri intése, tanácsa ellenére a júdai király folytatja a katasztrófapolitikát, amit még azzal is tetéz, hogy egyiptomi segítségben bízva, nyíltan is szembeszáll a nálánál mérhetetlenül nagyobb és ütőképesebb haderővel bíró újbabiloni uralkodóval. Ugyanakkor az is valószínűnek látszik, hogy Cidkijjá ezt a lépését nem tanácskozta meg az amúgy is a saját nehézségeivel elfoglalt egyiptomi hatalommal, mert semmi jele annak, hogy a remélt szövetségestárs a segítségére sietett volna. A jelek inkább azt mutatják, hogy ez a cselekedet a király és a tanácsadóinak rövidlátásából, meggondolatlanságából és önfejűségéből eredt, amely rövidlátást, meggondolatlanságot és önfejűséget a királynak Jeremiással szembeni, szinte érthetetlen magatartása is bizonyít (pl.: Jer 38,1-5). S nincsen kétség afelől sem, hogy az események tragikus fordulataiban nagy része volt a király rossz politikai tanácsadóin túl, a hozzájuk hasonló és náluk semmivel sem különb júdai születési és vagyoni vezető rétegnek, arisztokráciának is. És ez az a mozzanat, ami már túlmegy egy balkezes, ügyetlen politika fogalmán. Túlmegy, mert önfejűségében, önzésében szomorú visszásságokat: megoldatlan társadalmi problémákat takar. Olyanokat, amelyek talán jobban meggyöngítették az országot, mint bármi más. Túlmegy, s ha e jelenségről kívánunk röviden szólni, akkor erre a legalkalmasabb, hogyha mondanivalónkat egy eseményhez, egy dátumhoz kötjük. Éz az esemény az úgynevezett deuteronómiumi reform, és a dátum: 622. Azzal kell kezdenünk, hogy sem a kortörténeti kutatások, sem pedig az Ószövetség szövegének vizsgálatát végző tudományok mindeddig nem voltak képesek kellő módon bemutatni ezt a reformot, ezt a reformációt. A kortörténeti kutatás nem kap más támogatást, mint a 2Kir 23-ban található, meglehetősen szűkszavú híradást, és ezért az esemény - mégpedig nagyon fontos esemény - részletes rekonstruálására nem vállalkozhat. A bevezetéstudomány pedig - hoszszabb-rövidebb vizsgálódás után - kénytelen megállapítani azt, 118