Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

Aszerint ítéllek el, ahogyan éltél, és amit tettél 24,1-14

őket. Nincs menekvés senki, még a király számára sem. Őt elfogatása után Riblába, az újbabiloni uralkodó szálláshelyére viszik, bíróság elé állítják és elítélik. Az ítélet, amit hamarosan végre is hajtanak rajta, így szól: meg kell vakítani. Előbb azonban a szerencsétlen királynak még végig kell néznie azt, hogy fiait megölik. A következő hónap hetedik napján lángba borul a belső várfallal védett királyi palota, és gyújtogatás áldozatává lesz Salamon temploma, a város nagyobb része. A győztesek pedig ezután sem ismernek kegyelmet. Az élve maradottak nagy részét Nebuzaradán testőrparancsnok elhurcoltatja. A templom és a királyi palota műkincseinek egy részét barbárul összetörik és beolvasztják, más részüket épen, hadizsákmányként a birodalom fővárosába viszik. Ez intézkedés után kerül - rövid időn belül immár másodszor - deportáltként az újbabiloni birodalom különböző részeibe, elsősorban a Tigris és Eufrátesz partjára, a főváros és környékének sokezer lakosa, és kerül a győztes uralkodó kincstárába a templom sok értékes kincse. A másodszor deportáltak számának nagyságáról sincsenek pontos adataink: 2Kir 25. csak általánosságban beszél, Jer 52. adatai pedig alacsonynak tűnnek. (Különben: ez a két fejezet tudósít Jeruzsálem elfoglalásáról.) S különösen is annak látszanak, ha Jeremiás számadatait összevetjük Ezsdrás 2. és Nehémiás 7,6-73 közléseivel, amelyek 42 360 visszatérőről tudnak. Még egyszer: a ránk maradt tudósítások nem adnak pontos felvilágosítást a deportáltak valóságos létszámáról, mégis, éppen az előbb említett források alapján az látszik valószínűnek - sőt majdnem teljesen bizonyosnak -, amit az újbabiloni nemzetiségi politikai gyakorlat is alátámaszt, hogy elsősorban a nép felső, tehát uralkodó rétegének, katonasorban levő és katonakorú férfiainak, valamint a mindig jól használható s a mindennapi életben nélkülözhetetlen kézművesek elhurcolásáról lehetett ismét szó. Az ország „nincstelenjei", tehát a földművelő lakosság - már aki túlélte a főleg ezt a népréteget sújtó háborús eseményeket - nagyobb része az országban maradhatott. Ott maradhatott - a deportáltaknál is nagyobb nyomorúságban -, mert a palesztinai éghajlati és geológiai viszonyok lehetetlenné tették a termőföldek 116