Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

II. Az evangélium, kezdete

Jézus született. Ha így lett volna, akkor Lukács megemlítené. Tévesnek bizonyult az a feltételezett párhuzam is, hogy Mithrász napisten születésénél pásztorok voltak jelen. Tény azonban az, hogy mind a hellenizmusban, mind az Ótestamentumban jelentős szerepet játszottak a pásztorok. Ábrahám és az ősatyák, Mózes és Dávid pásztorok voltak. Jézus korában azonban a pásztorság a megvetett foglalkozások közé tartozott, sőt egyes adatok szerint a rablók és erőszakoskodók közé sorolták őket. Zsidó környezetben tehát úgy érthették ezt a történetet, hogy a Jézus születéséről szóló evangéliumot először azok hallották meg, akiket megvetettek, és a bűnösök közé számláltak. Ez megfelel az egész evangélium irányvonalának, de kérdés, hogy Lukács olvasói így érthették-e. Az elbeszélés azonban a figyelmet nem a pásztorok, hanem a mennyei üzenet felé fordítja. Felhasználja a zsidóság és a hellenizmus szavait és vallásos képzetanyagát, hogy megértesse mi történt, amikor Jézus megszületett. Az Ür dicsősége ótestamentumi kifejezés: az a fény, amelyben Isten megjelenik, amikor kinyilatkoztatást ad az embernek (2Móz 16,10; 24,16; 33,18; Ézs 6,3 stb.). A pásztorok tehát kinyilatkoztatást kapnak, mégpedig nagy öröm hírét. Lukács ettől kezdve nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy Jézus öröme nagy öröm a világnak. Az eredetiben az euangelizomai kifejezés található. Ezt a szót használta Második Ézsaiás, amikor bejelentette népének a szabadulást a babiloni fogságból. Evangéliumnak mondták a római birodalomban Augustus császár megszületésének hírét. Érthető szó mindenütt: az evangélium híradás emberek és népek életét átformáló eseményről. Ilyen evangélium a hír Jézus születéséről is azért, mert ő „szótér", szabadító vagy üdvözítő. Istent nevezték így az Ótestamentumban — Lk 1,47-ben is —, mert megszabadította népét, és tőle várták a messiási üdv ajándékát is. így nevezték a hellenista uralkodókat és isteneket, akiktől segítséget és jólétet vártak. A kifejezés tehát ismert volt világszerte. Semmi jele sincs azonban annak, hogy az evangélium ezekkel szembeállítja Jézust. Ebben az esetben ugyanis kitenné a határozott névelőt: ő az üdvözítő. A hangsúly sokkal inkább azon van, hogy ő üdvözítő. De nem a túlvilági értelemben, hanem úgy, hogy ő a testi és a lelki, a személyes és a közösségi, a jelen és az eljövendő életre kiható üdvösséget ad. A kiegészítő magyarázat 62