Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

II. Az evangélium, kezdete

ket, és atyja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni. (60) Megszólalt az anyja, és ezt mondta: „Nem, hanem nevezzék Jánosnak!" (61) Ezt mondták neki: „Senki sincs rokonságodban, akit ezzel a névvel neveznek." (62) Jeleket adtak atyjának, hogy minek akarja elneveztetni. (63) Táblát kért, és felírta: „János a neve." És elcsodálkoztak mind. (64) Megnyílt a szája azonnal, a nyelve is, és beszélt, és áldotta Istent. (65) Félelem szállta meg a körülöttük lakókat mind, és Júdea egész hegyvidékén végig beszélték mindezeket az Ígéreteket. (66) Mindenki, aki meghallotta, megszívlelte, és ezt mondía: „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?" Mert az Ür keze is vele volt. (67) Atyja, Zakariás megtelt Szentlélekkel, és így prófétált: (68) „Áldott az Ür Izráel Istene, mert meglátogatta népét, és szerzett neki váltságot, (69) és felemelte nekünk az üdvösség szarvát

1 szolgájának, Dávidnak házában, (70) ahogyan megígérte öröktől fogva szent prófétáinak szája által (71) a szabadulást ellenségeinktől és minden gyűlölőnk kezéből, (72) hogy irgalmat cselekszik atyáinkkal, és megemlékezik szent szövetségéről, (73) az ígéretről, amelyre esküt tett atyánk, Ábrahám előtt, hogy megadja nekünk, (74) hogy félelem nélkül, az ellenség kezéből kimentetten, (75) szolgáljunk neki

2 szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján. (76) Te pedig, kis gyermek, a Magasságos prófétájának neveztetel, mert előremegy az Ür előtt, hogy elkészítsd útjait, (77) hogy megadd népének az üdvösség ismeretét bűneik bocsánatával, (78) Isten könyörületes irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasból,

3 54