Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

II. Az evangélium, kezdete

a jel iránt, hanem sietve megy Erzsébethez, mint a pásztorok a jászolban fekvő gyermekhez (2,16). A találkozásnál nemcsak a jelet láthatja meg, hanem amikor Erzsébet őt Ura anyjaként köszönti, akkor arról is meggyőződhet, hogy rajta is teljesült az ígéret. A találkozás azonban Erzsébet számára is fordulatot jelentett. Eddig csak annak örül, hogy Isten véget vetett a gyermektelenség szégyenének. Most a magzat megmozdulásából — Keresztelő János máris teljesíti útegyengető feladatát! — a Szentlélek indítására felismeri Isten cselekedetének értelmét, és meghajol Mária előtt. Érdekes megvilágításba kerül ez a jelenet, ha tudjuk, hogy Keresztelő Jánost tanítványai Jézus fölé emelték, és arra hivatkoztak, hogy Jézus szerint az asszonytól születettek között nincs nagyobb Jánosnál. Itt pedig János anyja hódol Jézus anyja előtt azzal a kijelentéssel, hogy ő legáldottabb az asszonyok között. Erzsébet meghajlása azonban nem az erényes asszonynak, hanem az ígéretben hivő Máriának szól. Boldognak mondja őt, mert hitt Isten szavának. Később az angyali üdvözletből (28. vers) és Erzsébet szavaiból alakult ki az Üdvözlégy, az Ave Maria, a Mária-kultusz egyik leglényegesebb eleme, de Erzsébet szavainak ez a csúcspontja, a boldogmondás Mária hitére, kimaradt belőle. Ez a kihagyás és hangsúlyeltolódás elvi jelentőségű és bibliaellenes, mert így a Mária-kultusz középpontjába Isten helyett Mária személye került. Mária válasza: Isten magasztalása 45—56. Erzsébet szava és magatartása akkor kerül helyes megvilágításba, ha figyelembe vesszük, hogy Mária éneke nem függelék vagy betoldás ebben a történetben, hanem szorosan csatlakozik az előzőkhöz, mint folytatás és lezárás, Mária éneke pedig nem ámen Erzsébet szavára, hanem válasz, sőt helyreigazítás. Erzsébet megnyilatkozása hódolat a hivő Mária előtt. Mária éneke pedig egyetlen hatalmas tiltakozás a Mária-kultusz ellen. A hivő Mária elhárítja magától a tiszteletet, és Isten felé fordítja! Isten irgalmának nagyságáról zeng páratlan szépségű himnuszt. Ez az igazi hit jellemző vonása: nem önmagát, hanem Istent vallja nagynak, jónak és irgalmasnak. Éneke az ótestamentumi zsoltárok nyelvén és ihletésével szól, de nem szolgai utánköltés. A Jézus korabeli 52