Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

II. Az evangélium, kezdete

is várhatunk mást: ami Máriával történik, annak egyedüli alapja az, hogy Isten kegyelmes hozzá. Az üzenet is ígéret beteljesedéséről szól, mint Zakariás esetében. De míg ott a főpapi messiásra, addig itt a dávidi királyi messiásra kell gondolnunk. Dávid kapott erre ígéretet 2Sám 7,12—16 szerint, és ennek alapján alakult ki az eljövendő királyi messiás képe, aki felszabadítja Izráelt, és helyreállítja régi dicsőségét. Az üzenet ezt Jézusra alkalmazza. Jézusról biztos történeti adatunk az, hogy Dávid családjából származott. Ennek nem mond ellene a 2. vers sem, mert a házasság megkötése után a régi zsidó jog szerint József gyermekének és Dávid családjából származónak számít. Jézus az ígéret szerint nemcsak Dávid fia és utóda, hanem a Magasságos Fia is. Ez megfelel annak az ótestamentumi felfogásnak, hogy a királyt Isten a trónralépésekor fiává fogadta (Zs 2,7; vö.: 2Sám 7,12—16). Ezt a nézetet azonban a zsidóság a babiloni fogság után nem elevenítette fel. Talán éppen azért, mert ugyanakkor terjedt el a hellenizmus területén az a felfogás, hogy a kiváló uralkodó valami istenség fia, de ezt a tényleges leszármazás értelmében vették. Erre gondolva feltűnő, hogy szövegünk Isten Fia helyett először a Magasságos Fiáról szól: ez hellenista fogalmazás. Lukács ezért többször nevezi Istent a Magasságosnak (1,35. 76; 6,35). A Magasságos Fia Dávid trónján: ebből ezek szerint mind a zsidóság, mind a hellenista pogányság kihallhatta reménységeinek teljesülését. De valóban átvette Jézus a világi uralmat Dávid fiaként? Lukács nem ezt a képet rajzolja róla evangéliumában, és lehetetlen, hogy ezt a különbséget nem vette volna észre. Csak így tudjuk érteni eljárását: most hangsúlyozza, hogy Jézusban teljesülnek a reménységek, azután pedig kifejti, hogy ő milyen más értelemben ura a világnak, mint ahogyan azt akár zsidó, akár hellenista pogányok, akár tanítványai elképzelték (22,24kk). Fogantatott Szentlélektől 34—38. Tovább folytatódik a párhuzamos különbség Zakariás történetéhez képest. Mária esetében a kérdést nem követi büntetés. Zakariásnak gondolnia kellett volna Izsák, Sámson és Sámuel születésére, de Mária esetére nincs precedens az Ótestamentumban. Sok vitára adott alkalmat az a mondat, 48