Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

II. Az evangélium, kezdete

ben a kiváltságban. A sorshúzás révén tehát Zakariás, az öre­gedő pap életének nagy napjához érkezett. Soha vissza nem térő kivételes alkalom: a nép imádságától kísérve és mégis egyedül léphet az Űr elé. És ekkor újabb rendkívüli eset tör­ténik. Látomása támad, megjelenik az Űr angyala. Mint pap­nak az angyal későbbi bemutatkozása nélkül is tudnia kellett, mit jelent ez: üzenet Istentől! Érthető, hogy megrendült. Nagy ígéret 13—17. Az angyal első szava: Ne félj! Jelzi, hogy nem meg­semmisítő ítélet kihirdetéséről van szó, hanem a kegyelem örömhírét hozza. Az üzenet ritmikus versszerű formába van öntve: ótestamentumi próféciára és zsoltárokra emlékeztet. Bi­zonyára Keresztelő János köreiből származott, és az ő felfo­gásukat tükrözi küldetéséről, ugyanakkor Lukács evangéliu­mára jellemző vonásokat is találunk benne. Ilyen mindjárt az is, hogy a születendő gyermek örömöt hoz. Lukács szeret ar­ról beszélni, hogy Isten örömöt hoz az embernek. A „sokan" kifejezés a kumrániak szóhasználatát figyelembe véve bizo­nyára az Izráel megváltására váró gyülekezetet jelenti. Az öröm tehát nemcsak az eddig gyermektelen szülőké, hanem azoké is, akik elfogadják szolgálatát. A hagyomány egyönte­tűen azt tartja, hogy Keresztelő János szent életű aszkéta volt. így írja le őt a prófécia is és ezt a Szentlélek munkájára vezeti vissza. Ez is jellemző Lukácsra: szerinte a Szentlélek a cselekvő személy az üdvösség történetében. Ö indítja el Jé­zust, az apostolokat, a pünkösdi gyülekezetet és Pált a misz­szióra, és természetesen ő munkálkodik Keresztelő Jánosban is. A prófécia Keresztelő János küldetésének leírásával érke­zik csúcspontjához. Értelem szerint Mai 4,5—6-ot idézi. En­nek nyomán arra gondoltak, hogy az utolsó időkben eljön Illés az Isten előtt, és megtéríti a népet, hogy ne kelljen elpusztul­nia az ítéletben. Az angyali üzenet nem azonosítja Jánost Il­léssel, de küldetését hasonlónak mondja: előkészíti a népet az Űr jövetelére. Ezt a feladatot térítéssel végzi, mégpedig ket­tős értelemben: embereket Istenhez és egymáshoz térít. Ez pontosan a teljes Szentírás vonalába esik. Istenhez való viszo­nyunkat csak az emberekhez való viszonyunkkal együtt ren­dezhetjük. Hozzá még első helyen áll a legszorosabb emberi 43

Next

/
Thumbnails
Contents