Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

II. Az evangélium, kezdete

portjának, a kumrániaknak a várakozásait. Ez a papi eredetű gyülekezet két messiást várt: egy ároni főpapot Lévi törzséből és egy dávidi királyt Júda törzséből. Azt remélték, hogy ezek a messiások vezetik a végső idők küzdelmeit, és viszik győzelemre a világosság fiait — így nevezték önmagukat. A samaritánusok viszont Mózeshez hasonló próféta visszatérésében reménykedtek, aki visszaállítja a kultuszt a Garizim hegyén, és a samaritánusok vallására téríti a népeket. Ezeket a várakozásokat nem szabad úgy elképzelnünk, hogy azokat dogmaszerűen körvonalazták és rögzítették. Eltérések voltak az egyes irányzatok között, és a különböző vonások sokszorosan keveredtek. A nép széles rétegeiben pedig nagyon ködös képek élhettek arról az aranykorról, amellyel Isten majd megajándékozza népét és rajta keresztül az emberiséget. Általában nagyon földi várakozások voltak Istennek a földön megvalósuló uralmáról, amelyet Izráel nemzeti reménységei is színeztek. Elterjedt, de téves az az elképzelés, hogy Jézus korában volt egy politikai jellegű várakozás, amely a dávidi messiáshoz fűződött, és egy szellemibb, vallásos és univerzális várakozás, amely az emberfia képzetéhez kapcsolódott. A valóság az, hogy a zsidóság minden várakozása vallásos jellegű volt. A dávidi messiást éppen úgy, mint az emberfiát Isten eszközének tekintik, és tőlük Isten akarata szerinti uralmat vártak. De minden várakozásuk egyúttal politikai jellegű volt. Még a legspirituálisabb irányzat is az elnyomó római hatalom bukását és Izráel felszabadulását várta a messiás vagy emberfia eljövetelétől. Megtévesztő az is, hogy önkéntelenül keresztyén szemléleteket viszünk bele az akkori messiási várakozásokba, és a messiás-krisztus név hallatára valami isteni lényt képzelünk. Jézus kortársai számára azonban ez lehetetlen gondolat volt. Ők emberi lényekre gondoltak, akár messiásról, akár emberfiáról, akár valami próféta feltámadásáról volt szó. Történelmük folyamán nem is egyszer kapcsolták várakozásaikat élő személyekhez. Zakariás próféta 520 körül messiásként ünnepli Zerubbábelt, a dávidi származású helytartót, és Józsuát, a főpapot (Zak 4,14; 6,9— 15). Várakozásában azonban csalódott, és a következő századokban sokan mások is, akik személyekre konkretizálták messiási reménységüket. Nem hiába óvnak az evangéliumok a hamis messiásoktól (Mk 13,21kk). 36