Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

II. Az evangélium, kezdete

II. AZ EVANGÉLIUM KEZDETE Életrajzszerű kezdet Mit mondanánk Jézusról annak, aki keveset vagy semmitsem hallott róla? Hogyan kezdenénk? Jézus kereszthalálával? Vagy a világ bűnösségével? Vagy talán az élet értelmével és az ember boldogság utáni vágyával? Mindenesetre nemcsak arra kellene gondolnunk, hogy mit szeretnénk elmondani Jézusról, hanem arra is, hogy hol és milyen módon várhatunk érdeklődést és megértést hallgatóink részéről. Erre gondolva érdekes megfigyelni az evangéliumok kezdetét. Máté Jézus családfájával kezdi Ábrahámtól: olyanoknak ír, akik „Ábrahám magva test szerint". Jézus az Isten Fia: ez az első, amit Márk kijelent, és mindvégig ez a témája. így hívja fel a figyelmet Jézusra azok között, akik a hellénista világban sokat nallottak istenfiakról. János az igével, a világossággal és az élettel kezdi evangéliumát, bizonyára olyan környezetben, amelynek vallásos ideológiájában szerepeltek ezek a fogalmak. Azt hirdeti, hogy amiről sokan beszélnek, az igazán Jézusban valósult meg. És Lukács? Ö bejelentette, hogy mindennek „eleitől" utána járt pontosan. Most ennek megfelelően „elején" kezdi Jézus történetét: születésével és gyermekkorával. Ez életrajzszerű kezdet, és megfelel annak a törekvésének, hogy magasabb irodalmi igényeket is kielégítsen. Mert klasszikus szabályok szerint az életrajzírónak be kell számolnia hőse származásáról, családjáról, környezetéről, azokról a tényezőkről, amelyek kibontakozó egyéniségét alakították. Isten terve és a várakozások Lukács azonban csak formailag alkalmazkodik ehhez a szabályhoz. Itt is evangéliumi tartalommal tölti meg a szokásos klasszikus formát. Évangéliumot ír, nem életrajzot. Bemutatja Jézus családját és környezetét, amelyben született és felnőtt, de nem elemzi a lélektani, családi és környezeti össze.34