Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

VII. Jézus feltámadása

pokat és vezetőket teszik felelőssé. Ök tehát a nép véleményét, mégpedig a szegény népét képviselik. Tragikusnak tartják Jézus halálát, mert reménységeik voltak vele kapcsolatban: meg fogja váltani Izráelt. Jézust tehát nem egynek tartották a próféták közül, hanem azt a messiási prófétát látták benne, aki megszabadítja Izráelt az idegen uralom alól, és megvalósítja világuralmát. Emlékezünk rá: ez a nemzeti és politikai érdekekkel keveredő vallásos reménység okoz problémát végig az egész evangéliumon. Jézus a vallásos és politikai reménységek összekeverése ellen harcol a farizeusokkal folytatott vitáiban, ezzel szemben próbálja megmutatni tanítványainak a szolgálat útját, és ez állott perének középpontjában is. Most pedig bár megtörten, de még mindig ez a reménység él követőinek szívében. Jézus nem ezen az állásponton volt, ez kitűnik az evangéliumból. Félreértették. De kívülről nézve talán mégis igaz az a vád, hogy jelenléte felfokozta az általa helytelenített reménységeket is. így igaz az is, hogy amikor lázadóiként végzik ki, akkor saját népe bűnének, Isten akaratával ellenkező reménységének és ebből folyó lázadásának büntetését szenvedi el. Kleopás további beszámolója mutatja, hogy ezt a reménységet még nem adták fel egészen. Ez villanik fel a kétszeres ,,de"-ben, amellyel az üres sír esetét mondja el (22. 22. v.) Az asszonyok nem találták Jézus testét, de angyali jelenésről beszélnek, amely szerint Jézus él. Ismét beletekintünk a tanítványok helyzetébe és gondolkodásmódjába. Az asszonyoknak nem hisznek, annak még kevésbé, hogy látomásuk volt. Ellenben amit lehetett, azt ellenőrizték: megvizsgálták az üres sírt. Amit az aszszonyok erről mondtak, az valóban igaz: üres a sír. De ebből még nem következik, hogy Jézus él. Az asszonyok ezt angyali jelenés alapján állítják. Ezt már nem tudják ellenőrizni. Az üres sír felcsillantja azt a lehetőséget, hogy meghiúsult reménységeik mégis valóra válnak. De ehhez Jézust kellene látni. Ami az összes írásokból reá vonatkozik 25—27. Jézus egyszerűen azt mondhatta volna ezek után: ,,Én vagyok!" Ahogyan később tanítványainak mondja (24,39). De ezzel hamis reménységeiket erősítette volna meg, s ezért 363