Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
VI. Jézus szenvedése és halála
titka áll középpontban^ De nála külön hangsúlyt kap az, hogy Jézust vallásos-politikai messianizmussal vádolják, és ezzel szemben Pilátus háromszor kijelenti a politikai vád elejtését. Mögötte az a krisztológia áll, hogy Jézus nem a korabeli vallásos-nemzeti messiás eszméjét valósítja meg, hanem ő az Isten Fia, aki a szeretetet hozza a világba. Ezért nem áll szemben alapelvileg a világi hatalommal. Nincs egyházának külön keresztyén politikai igénye és programja, de van politikai szolgálata, amely a korlátozást nem ismerő szeretet alapján áll. Jézus halálának 'leírása Lukácsnál is azt a valósággal emberré lett Istsnfiát mutatja, aki egészen egyedül szenved, és viseli el az ember bűnét. De különös hangsúly esik arra, hogy Jézus szeretettel küzd és imádkozik mindvégig népének megtéréséért, és aki megtér hozzá, az részesül az élet örömében Jézussal együtt. 355