Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
V. Jézus Jeruzsálemben
(33) Amikor eloldották a szamárcsikót, urai ezt mondták neki: „Miért oldjátok el a szamárcsikót?" (34) Ök pedig ezt mondták: „Mert az Ürnak szüksége van rá." (35) Elvezették Jézushoz, rávetették felső ruháikat a szamárcsikóra, és felültették Jézust. (36) Amint pedig vonult, leteregették felsőruháikat a földre. (37) Amikor közeledett már az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága elkezdte örvendezve dicsérni az Istent mindazért a csodáért, amelyet láttak. (38) Ezt mondták: „Áldott az Eljövendő, a király, az Ür nevében A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!" (39) Némelyek a farizeusok közül a sokaságból ezt mondták neki: „Mester, szólj rá tanítványaidra!" (40) Így válaszolt: „Mondom nektek: ha majd ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani." (41) Amikor közelébe érkezett, meglátta a várost, felsírt miatta, (42) és ezt mondta: „Bár felismernéd ezen a napon te is a békesség feltételeit, most azonban el van rejtve szemed elől. (43) Mert eljönnek rád napok, és ellenségeid sáncot emelnek ellened, körülzárnak, és szorongatnak mindenfelől, (44) eltipornak téged és fiaidat benned, és nem hagynak követ kövön benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod alkalmát." (45) Bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, miközben ezt mondta nekik: (46) „Meg van írva: És lesz az én házam imádság háza, — ti pedig megtettétek latrok barlangjává." (47) Tanított napról napra a templomban, a főpapok és az írástudók pedig el akarták pusztítani, a nép elöljárói is, (48) és nem találtak megoldást arra, hogy mit tegyenek, mert az egész nép csüngött rajta, amikor hallgatták. 2 1: A szövegek Jézus útiránya szempontjából fordított sorrendben említik először Betfagét, azután Betániát; ennek okát nem ismerjük. — 2: 19,38—44 csak Lukácsnál található; a többihez vö. Mk 11,1—10. 15,18; Mt 21,1—16. A mennyben békesség! 28—38. Jézus elérkezik útjának céljához, Jeruzsálembe. A várostól keletre van az Olajfák hegye, amelyet Jézus Jerikóból jövet délre kerül meg Betánián és Betfagén át. Űtjának 290