Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

lembe, hogy megdicsőülése után sem áll meg az a munka, amelyet elkezdett, hanem tanítványai és egyháza tovább kamatoztatja az ő szeretetét. Visszapillantás Amikor Lukács leírja Jézus működésének második szakaszát, útját Jeruzsálembe, akkor változatlanul az ő személye áll középpontban. De úgy, hogy magatartásából levonja a következtetést tanítványaira. Jézus útja egyetlen nagy példázattá válik, amely rávilágít nemcsak a tanítványok, hanem az egyház helyzetére is a világban. Élesen rajzolódik annak a Messiásnak és Istenfiának a képe, aki arra használja hatalmát és abba veti erejét, hogy keresse az elveszettet, és visszaadja az életnek az elesettet. Azt várja tanítványaitól és egyházától hogy ebben kövessék. Ennek kemény feltételei vannak. Meg kell szabadulniuk a földi javak szeretetétől, minden kötöttségtől és előítélettől, amelyek az embereket és népeket egymással szembeállítják. Fel kell szabadulniuk az ember szeretetére és a samaritánus szolgálatára, önmegtagadást és kereszthordozást jelent ez, amely az ember iránti aktív szeretetben és szolgálatban jut kifejezésre. De miközben a tanítványok és az egyház elveszti önmagát a szolgálatban, megnyeri az életet a szó teljes értelmében. Azt a lendületes új életet, amely reménységgel fáradozik az emberért és a világért, és együtt örül Istennel a jézusi szeretet minden kis és nagy győzelmén. 288