Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

nem pedig amaz.

3 Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik." 1: pepoitha eis: bízom valamiben, pl. 11,22; hoti: magyarázó jelentésű; tehát nem abban bíznak, hogy igazak; hanem bíznak magukban, vagyis elbizakodtak, mert igazak. — 2: pros heauton: érthető úgy, hogy magában állt, vagy úgy, hogy magában imádkozott; proseuchomai ige mellett a pros azt jelöli rendszerint, akihez imádkozik, ezért így is próbálták érteni: önmagához imádkozott; ez azonban mégsem felel meg imádsága szövegének; pros jelentheti a viszonyt is: valamire való tekintettel, valamire vonatkozóan, pl. Mt 19,8; ez adja itt a helyes értelmet: imádkozott önmagára vonatkozólag vagyis önmagáról. — 3: para itt nem fokozást, hanem ellentétet, ill. kizárást jelent: a másiktól eltérően; vö. Rm 1,25. Megigazulva 9—14. Lukács a hamis bíróról szóló példázat mellé szokása szerint egy másik példázatot is állít az imádkozásról. De ezzel nem ismétli a témát, hanem tovább viszi és kiegészíti. Míg az előző példázat az imádkozásról Istenhez való viszonylatban szól, addig ez a figyelmünket az embertárs felé is fordítja. Az imádkozásnál döntő jelentősége van nemcsak annak, hogy hogyan nézünk Istenre, hanem annak is, hogy hogyan nézünk egymásra. Lukács bevezető szavai szerint Jézus azoknak mondja a példázatot, akik elbizakodtak, mert igazak és másokat megvetnek. A példázatból kitűnik, hogy ismét a farizeusok magatartását veszi célba. De Lukács a bevezetést már eleve olyan általánosan és egyetemes érvényességgel fogalmazza, hogy megértsük: a keresztyénség számára is időszerű kérdésről van szó. Jézus nagyszerűen szemlélteti mondanivalóját: egymás mellé állítja a templomban imádkozva azt a két embert, akik a mindennapi életben szembenállnak egymással. A farizeusokkal és a vámszedőkkel Lukács evangéliumában többször találkozunk, és ezért emlékeztetünk arra, amit vallási, társadalmi és politikai állásfoglalásukról elmondtunk (vö. 5,27—32). A példázat néhány vonással találóan jellemzi a farizeusokat. Az egykorú irodalom bizonyítja, hogy a kép történetileg is helytálló. A farizeusok a törvényteljesítés rajongói voltak, és ezért különösen azokra a parancsolatokra tettek hangsúlyt, amelyek az emberek előtt is tanúsították buzgóságu'kat. Ezt mondja magáról a példázatbeli farizeus is. Mások272