Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

landóan 'készen kell lennie fogadására. Ennek a készenlétnek a feltétele pedig az állandó és kitartó imádkozás. Imádkozás és keresztyén reménység összetartoznak (11,2). Jézus idejében a napi kétszeri imádkozás volt szokásban, és a farizeusok ezt pontosan megtartották. Ehhez képest szokatlan a felszólítás állandó imádkozásra. Túlmagyarázás volna ebből a betű szerinti szakadatlan imádkozás követelményét levezetni, amelyet talán még a szakadatlan imádkozás céljából alakult szerzetesrendek sem tudnak megvalósítani. Ellenben Jézus azt kívánja, hogy az imádkozás ne korlátozódjék és ne különüljön el életünktől bizonyos órákra, hanem fonja át életünket és munkánkat az Istenre tekintés hitével és reménységével. Az ilyen kitartó imádkozásra buzdít ez a példázat, amely jézusi eredetéről tanúskodik azzal a meghökkentő hasonlattal, hogy Istent egy hamis bíróval állítja ellentétes párhuzamba. A bíró az Istent nem féli, és emberekkel nem törődik, saját érdekei és szempontjai szerint ítélkezik. Így jellemzi a bíró később önmagát is. Az asszony özvegy, aki az Ótestamentum szerint különös segítségre szorul, mert magára hagyatottságában az akkori körülmények között alig tudta megvédeni jogait és érdekeit. Anyagi pere lehet, mert csak ilyen ügyekben ítélkezhet a bíró egymagában. Neki van igaza, de a bíró halogatja a döntést az erősebb ellenfélre való tekintettel. Az aszszony egyetlen fegyvere a szakadatlan kilincselés és a bíró szüntelen zaklatása. A bíró erre a Lukács evangéliumában található példázatokra jellemző módon elkezd magában tanácskozni (12,17; 15,17; 16,3). Az asszony erőszakoskodására való hivatkozással enged, és igazságot szolgáltat neki. Jézus úgy alkalmazza példázatát, hogy felhívja a figyelmet a döntés indokolására: „Halljátok, mit mond a hamis bíró?" A hamis bírót és Istent egymás mellé állítja, és négyszeres fokozással vonja le a következtetést. A hamis bírót nem érdekli sem az igazság, sem az emberek ügye, Isten pedig igazságos és gondja van az emberre. A bíró meghallgatja a számára közömbös özvegyet, Isten sokkal inkább meghallgatja gyülekezetét, mert azok választottai, akiket szeret és magáénak tekint A bíró nem törődött az asszony kérésével, Isten pedig türelmesen hallgatja híveinek minden imádságát. A bíró hosszú zaklatás után szolgáltat igazságot az asszonynak, Isten pedig hamar teljesíti a gyülekezet könyörgését. Szinte át sem tud270