Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

Bevezetés

összeütközés a nép vezetőivel. De 'halála és feltámadása tár kaput az evangélium előtt a világ felé. Lukács Jézus működésének ezt a leírását körülveszi egy bevezető és befejező részszel, és így egész evangéliuma is hármas tagolást kap. Ez az elrendezés sem pusztán formális, hanem a bevezetés és a befejezés megkapja szerves funkcióját az evangéliumban. A két bevezető fejezet Keresztelő János és Jézus születéséről szól, és azt mutatja meg, hogy Isten ezzel kezdi teljesíteni ígéretét. Ezért a befejezésben sem csak Jézus földi működésének lezárásáról van szó, hanem Jézus bejelenti az elkövetkező idők programját: az evangélium útját Jeruzsálemből az egész világba. Ezzel valósul meg az az ígéret, amely a bevezetésben hangzik el, hogy ő a világ üdvözítője. Az evangélium eleje és vége abból a szempontból is tudatosan egymásra van hangolva, hogy a jeruzsálemi templomban kezdődik és végződik: 1,8; 24.53. Ez az a hely, amelyhez Isten ígéretei fűződnek, és ezek az ígéretek Jézusban teljesednek. De míg Zakariás megnémul hitetlenkedése miatt, addig a tanítványok örömmel magasztalják Istent a Jézus mennybemeneteléhez fűződő ígéretéért. Teológiai szempontok az evangélium szerkesztésénél Lukács evangéliuma szerkesztésénél nemcsak történeti és írói szempontokat, hanem sokkal inkább teológiai szempontokat érvényesít. Mióta a kutatók nemcsak az evangéliumok forrásaira, hanem az evangélisták munkájára is figyelnek, egyre jobban kibontakozik előttünk Lukácsnak, mint teológusnak a nagysága. Régebben az őskeresztyénség nagy eseményének Pál harcát tekintették a törvényeskedő judaizmussal szemben az ingyen kegyelem evangéliumáért. Ennek megvilágításában Lukács a második nemzedék közvetítő irányzatának képviselőjeként jelenik meg, aki Jakabot, Pétert és Pált egymás mellé állítva, a kegyelem tanát és a gyakorlati keresztyén erkölcsiséget összekapcsolva, lefektette az ókatolikus teológia alapjait. Újabb megvilágításba került Lukács teológiája az őskeresztyénség eszhatológiai szemlélete révén. J. Weiss nyomán A. Schweitzer és mások azzal jellemezték az őskeresztyénséget, hogy Jézus és kortársai közelre várták Isten országa eljövetelét, az Emberfia—Krisztus visszatérését,