Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

eredmény sem. Lévi és Zákeus példája mutatja, milyen mélyreható változások mentek végbe vámszedők lelkében és életében (5,27—28; 19,1—10). De a farizeusok rajongók voltak. Rajongtak Istenért és törvényéért. Azért nem értették a szeretet új útját. Zúgolódtak, és nem tudtak örülni. Jézus azonban róluk sem mond le, hanem példázatokat mond, hogy megértesse velük Isten szeretetét. Nagyobb öröm 3—7. A hellénizmus világában a kulturált városi körökben kialakult egy pásztor-romantika, amely a pásztorélet egyszerűségét és romlatlanságát idealizálta. Mély benyomást tett ezért a hellénizált római emberre a keresztyénségnek az igehirdetése a jó Pásztorról. A ránk maradt legrégibb ábrázolás Jézusról a jó pásztort mutatja, aki vállára vette az elfáradt bárányt. Jézus környezetében a pásztor foglalkozását nem becsülték ennyire, sőt a bűnös foglalkozások közé sorolták (vö. 2,8!). De emlékeztek arra, hogy az ősatyák, Ábrahám, Mózes és Dávid pásztorok voltak, és mint ilyenek kapták elhivatásukat Istentől. Egy későbbi rabbinista írásmagyarázat Mózes elhívásához azt az elbeszélést mondja el, hogy egyik báránykája elveszett, és egy tó mellett elepedve találta meg. Mózes ezt mondta neki: „Nem tudtam, hogy szomjúság miatt futottál el." Megitatta és vállára vette. Hozzá teszi az elbeszélő, hogy Isten azért bízta rá népét, mert volt szíve a bárány kához (ExR 2,68b). Az írástudók emlékeztek arra a próféciára is, hogy Isten jó pásztort fog küldeni népéhez (Ezék 34). Jézus ezt a képet használja fel, hogy önmagáról és Isten szeretetéről beszéljen. Máté is elmondja ezt a példázatot, de egészen más összefüggésbe állítva, és a gyülekezet felelős vezetőire alkalmazva. Szemlélteti azt a felelősségüket, hogy egyetlen egyet se hagyjanak elveszni a gyülekezetből (Mt 18,12—14). Jézus eredetileg bizonyára önmagára alkalmazta a példázatot, ahogyan Lukácsnál találjuk. Itt nagyobb hangsúly esik a gazda örömére. Részletesen leírja, hogy összehívja az egész házat, elmondja az esetet, és felszólít mindenkit arra, hogy együtt örüljön vele. Ilyen nagy az Isten öröme! A befejező mondat ezt még fokozza: nagyobb az öröm egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon. A rabbinizmusban is szerették egy245