Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

9. JÉZUS MEGTÉRÉSRE HÍV 13,1—35 Jeruzsálem felé Lépésről lépésre „rendben" (1,3) halad előre Lukács evangéliuma Jézus életének és tanításának ismertetésében. Annak bemutatásával kezdte Jézus jeruzsálemi útjának leírását, hogy bemutatta, mit jelent Jézus követése (9,51kk). Ezt kifejtette Jézus ellenfeleivel folytatott vitájában és tanítványaihoz intézett beszédében (ll,14kk; 12,lkk). Most pedig olyan történeteket sorakoztat fel, amelyekben Jézus a nép felé fordul. Ezek a történetek lazábban függenek össze, mint az előzők, de egy külső és egy belső szempont összetartja. A külső szempont: itt újra erősebb hangsúly esik arra, hogy Jézus úton van Jeruzsálem felé, és egyébként is többször történik utalás Jeruzsálemre (13,1. 3. 22. 33—35). Az összefüggő tartalmi szempont az, hogy Jézus Jeruzsálem felé tekintve megtérésre hívja népét. Ez szavainak értelme még akkor is, amikor a megtérés szó nem hangzik el. Lukács nem pusztán történeti szándékkal írja le ezeket a történeteket, hogy tudósítson Jézus működésének ezekről a részleteiről is. Nem sokkal Jeruzsálem pusztulása után írja evangéliumát. Olvasóit és a keresztyénséget nagyon foglalkoztatta ez az esemény, és az aktualitás elevenségével érdekelte őket, mit mond róla az evangélium. Lukács bemutatja azt a Jézust, aki városról városra, faluról falura járt, zsinagógákban és útközben tanított és gyógyított, fáradhatatlanul kereste népét, hogy Isten útjára térítse. Lukács nem mond ítéletet Jeruzsálem tragédiája után sem, hanem úgy ír, hogy olvasói megértsék: Jézus szorongató szeretete megtérésre hív mindenkit — most már az új szövetség népét, a keresztyénséget is. a) A FÜGEFA PÉLDÁZATA 13,1—9 (1) Odaérkeztek néhányan éppen akkor, és hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek vérét Pilátus áldozatukkal keverte össze. (2) Megszólalt, és ezt mondta nekik: „Azt gondoljátok, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak valamennyi 220