Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

IV. Jézus úton Jeruzsálem felé

mezőst javasolja: „verést mért ki rá, és gonosztevőiként kezelte". — 3: diamerismos: hasadás, meghasonlás, ellentét, vő. Mt 10,34: kard. — 4: szó szerint: azt, ami igazságos. — 5: lepton: görög rézpénz, a legkisebb érme; értéke kisebb, mint egy napszám század része. Készenlétben 35—40. Jézus az előzőkben már szólt a tanítványok reménységéről, mert ez döntően meghatározza az anyagi javakhoz való viszonyukat. Az egyház története mutatja, hogy a keresztyénség egyik buktatója volt a keresztyén reménység hamis értelmezése. Már az ős keresztyénség vívódik ezzel a kérdéssel, sőt maga Jézus is szembeszáll kortársainak és környezetének téves reménységeivel. A nagy kérdés az volt, hogy mikor jön el az Isten országa és az Emberfia teljes dicsőségben. Jézus elutasít minden számítást, és azt mondja, hogy akkor jön, amikor nem gondolják. Ennek a teljes bizonytalanságnak logikus következménye az, hogy állandóan készen kell lenni jövetelére. Jézus ezt hasonlatok sorozatával világítja meg. A keleti ember hosszú ruháját feltűrte, és övvel kötötte fel, hogy ne akadályozza a munkában vagy a harcban. Az öv felkötése és a lámpa meggyújtása a készenlétet jelenti. A menyegzőből visszatérő úr példázatát több-kevesebb eltéréssel a többi evangéliumokban is megtaláljuk (Mt 24,43. 44; Mk 13,33—37). Lukács szövegében az az érdekes, hogy a példázat képanyagán átüt az alkalmazása Jézusra, és ezért valószínűtlen vonások vegyülnek bele. Az úr a menyegzői lakomáról bizonytalan időben érkezik meg, de boldogok a szolgák, ha ébren találja őket, és azonnal ajtót nyitnak. Irásmagyarázók gondoltak arra, hogy Lukács elképzelése szerint a menyegzői lakoma — ez volt az üdvösség képe — már folyamatban van a mennyben, és Jézus onnan tér vissza. De valószínűbb, hogy csak azért van szó menyegzői lakomáról, mert ennek vége bizonytalan szokott lenni, tehát az úr visszajövetele nem számítható ki. Az ajtón kopogtató Űr képe kedveltté lett a keresztyénségben (Jel. 3,20). A példázat befejezése eltér az élet valóságától. Elképzelhetetlen az, hogy a ház ura szolgál fel az asztalnál saját szolgáinak. Jézust azonban tanítványai úgy ismerték, mint aki szolgál (22,27; Mk 10,45; Jn 13,4—11). Dicsőséges visszatérését is csak úgy tudják elképzelni, hogy akkor is ő szolgál gyülekezetének. A betörő hasonlata különösen értékes az őske215